Igaz történetek

Amerika első női milliomosa rabszolgacsaládból jutott a csillagokig: Madam C. J. Walker lenyűgöző élete

Igen hátrányos helyzetből indult Madam C. J. Walker, mégis sikerült felépítenie a saját birodalmát.

 

 

 

 

Még a mai időkben sem egyszerű egy olyan nő helyzete, aki a nulláról szeretne saját vállalkozást indítani, hiszen a megfelelő anyagi források és a zömében még mindig férfiak által uralt üzleti világ akár a legelszántabbaknak is kedvét szegheti.

Ez az üzleti világ több mint száz évvel ezelőtt nemcsak hogy nehéz, hanem teljesen megközelíthetetlen közeg volt a nők számára, egy amerikai asszonynak mégis sikerült a semmiből milliókat csinálnia – a szépségápolás segítségével.

Fekete nőként indult a gyapotmezőkről

Minden kezdet nehéz, és ez az ő esetében kimondottan így volt: Sarah Breedlove néven született 1867-ben, a louisianai gyapotmezők közelében. Családja korábban rabszolgaként élt, hatévesen pedig teljesen árva lett. Tízévesen került nővéréhez és férjéhez, akiknél cselédként dolgozott, innen pedig egy házasságba menekült 14 évesen, mert a sógora zaklatta őt.

 


 

Az üzletasszony később elmondta, hogy élete során összesen három hónapot járt iskolába, mindenre az élet, a kitartás és a szorgalom tanította meg őt – nem beszélve arról, hogy alapjáraton is jó érzéke volt a gazdasági témákhoz.

Egy özvegy anya a siker útjára lép

Madam C. J. Walker 17 éves volt, amikor lánya megszületett, húszéves korában pedig meghalt a férje, így egyedül maradt a csecsemővel. Hogy eltartsa magát és lányát, az asszony egy mosodában kezdett el dolgozni, ahol még a napi egy dollárt sem érte el a fizetése – de végül ennek a munkahelynek köszönheti a sikerét.

madam3
Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

A mosodában nagyon erős vegyi anyagokkal és lúgokkal dolgoztak, aminek hatására az amúgy sem túl egészséges haja ideiglenesen kihullott. Ennek, valamint fodrász bátyjainak hatására jobban beleásta magát a hajápolás rejtelmeibe, és egy afrikai-amerikai szépségipari vállalkozónál kezdett értékesítő ügynökként dolgozni. Itt nemcsak a szépségipari termékekkel ismerkedett meg közelebbről, hanem a marketing és a márkaépítés világáról is rengeteget tanult, amit később hasznosítani is tudott.

A szépségipar legfényesebb csillaga lett

A sok nehéz év után egyre jobban beindult a szekér, férjhez ment Charles Joseph Walkerhez, felvette a nevét, majd a válásuk után is ezt használta. Az ügynöki munka során főnöke megvádolta azzal, hogy lopja a formuláit, nem is kellett több, Madam C. J. Walker otthagyta az állást, és férje segítségével saját vállalkozásba kezdett.

madam1

C. J. Walker Manufacturing Company néven robbant be a köztudatba, és főként hajápolási termékeket, samponokat, pomádékat árult fekete nők számára, amik a növekedést, a kifésülést és az ápolást is segítették.

A márka nemcsak a termékek minősége miatt lett hihetetlenül népszerű az 1910-20-as években: olyan szintű marketing volt mögötte, amihez hasonlóval még nem igazán próbálkozott akkoriban egy cég sem, hirdetések és ügynökök tömkelege próbálta mindenki számára ismertté tenni.

Sikeres, gazdag nő, aki nem felejtette el, honnan jött

Az eladások sikere pénzt is hozott bőségesen a konyhára, nemcsak az első fekete, hanem az első milliomos nőként is őt tartják számon Amerikában. A cég vezetése mellett rengeteg előadást is tartott a szépségápolással kapcsolatban fekete nőknek, hogyan és milyen módszerekkel tudják ápolni a hajukat, valamint az anyagi függetlenedésre is buzdította őket, hogy ne féljenek a saját lábukra állni.

1919-ben bekövetkezett haláláig aktívan támogatta a kor Amerikájának legelnyomottabb rétegeit: a feketéket és a nőket, valamint soha nem felejtette el, hogy honnan jött, milyen úton jutott a sikerhez, és nagy összegekkel támogatta a rászorulókat is.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?