Belföld, Hírek

Megtámadtak egy budapesti lakást egy szivárványos zászló miatt

Ütötte, rugdosta az ajtót három férfi, akik be akartak jutni. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.

 

 

 




 

Megtámadott egy budapesti lakást három férfi, miután azt látták, hogy kitettek egy LMBTQ-zászlót az erkélyre – derült ki a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-posztjából.

A bejegyzést író Tamás szerint az eset még kedden történt, a lakásban pedig a lakótársa volt a párjával és annak 2 éves fiával. Este 11-körül „ütni-verni és rugdosni kezdte a bejárati ajtót 3 felnőtt férfi, majd a zárat kezdték bütykölni annak reményében, hogy bejuthatnak az ingatlanba”.

Ekkor értesítették a rendőrséget, akik pár perc alatt a helyszínre is érkeztek, közben azonban az elkövetők elhajtottak a helyszínről.

A poszt szerint a rendőrök azt tanácsolták nekik, hogy a saját testi épségük megőrzése, valamint a későbbi hasonló betolakodási szándékok elkerülése érdekében szedjék le a zászlót az erkélyről.

A bejáratra egyébként LMBTQ-ellenes matricákat ragasztottak az elkövetők, valamint a lépcsőházban is matricákat helyeztek el.

Tamás a posztban azt írta, hogy „nagyon normálisak” voltak a kiérkező rendőrök. „Hálásak vagyunk a gyors és mérhetetlenül emberséges közbenjárásukért”.

Azonban azt is hozzátette, hogy végtelenül csalódottak, hogy bár semelyiküknek nem esett baja, mégis úgy ér véget a sztori, hogy nekik kell meghunyászkodiuk, nekik kell eltávolítaniuk valamit az otthonukból, csak mert az néhány idegennek nem tetszik.

Még mindig ott tartunk, hogy ellehetetlenítenek az alapvető emberi jogainkban és még mindig mi vagyunk azok akiknek óvakodni kell, akiknek kétszer meg kell gondolniuk, hogy mit engednek meg maguknak a saját otthonukban.

– írta.

A 24. hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságot az üggyel kapcsolatban, akik azt írták, hivatalból eljárást indítottak garázdaság szabálysértés miatt ismeretlen tettes ellen.

Arra a kérdésükre, hogy az elmúlt hetekben ért-e a fővárosban bármilyen LMBTQ-s jelkép miatt atrocitás, azt válaszolták, hogy hasonló esetről bejelentés, feljelentés nem érkezett.

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?