Belföld, Hírek

Jelentősen emelkedett a parlamenti képviselők fizetése: ennyivel lett több az alapbérük

Magyarországon április elején 11,4 százalékkal emelkedett az állami vezetők fizetése. Így már nincs olyan parlamenti képviselő, akinek egymillió forintnál kevesebb szerepelne a bérlapján, írja az mfor.hu.

 

 

 

 




 

Korábban a Blikk is beszámolt arról, hogy márciustól változik a parlamenti képviselők fizetése. Azt követően ugyanis, hogy 2018-ban egy egyszeri augusztusi emelést eszközölte, a képviselői fizetéseket az országos bruttó átlagbér éves változásához rögzítették a fizetést. Így áprilisban 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak az állami vezetők.

Így a képviselői alapbér 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett, vagyis már nincs olyan képviselő a parlamentben, akinek kevesebb szerepelne a bérlapján egymillió forintnál. Ebből – a családi adókedvezmények nélkül – 733 761 forintot vihetnek haza, ami 75 610 forinttal több nettót jelent, írja a lap, amelynek számításait a parlament honlapján frissített adatok is megerősítették. Ennek értelmében:

  • annak a képviselőnek, aki képviselői státusza mellett állandó bizottsági tag, 1 324 080 forint szerepel a bérlapján,
  • aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, 1,5 milliónál többet keres.
  • a frakcióvezetőknél kétszeres szorzót használnak, tehát a bruttó juttatás 2 206 800 forint lett,
  • helyetteseik pedig 1,87 milliót keresnek.

Az emelés után a legmagasabb fizetést Kövér László fogja kapni. A házelnök havi bére ugyanis 200 000 forinttal emelkedett. Így Kövér bruttó 2 979 180 forint, vagyis nettó 1 981 150 vihet haza havonta.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?