Életmód, Internet

Újabb TikTok őrület, ami nagyon veszélyes. Az orvosok mindenkit figyelmeztetnek!

Már megint egy új őrület van a TikTokon. Pár fiatal megint nem bír magával és muszáj nekik valami ostobaságot csinálniuk, hogy ne unják magukat halálra. Ráadásul ezekről persze videót is kell csinálni, hogy még többen lássák és utánozhassák. Anyukám mindig azt mondta, mikor pici voltam, hogy “persze, bezzeg a hülyeséget tudod utánozni…”. A baj, hogy ezek közül több olyan is van, ami nem veszélytelen.

 

 

 

 

 




 

Most az a módi, hogy fokhagymát kell az orrba dugni. Egy újabb kihívás, ami nagyon népszerű lett. Természetesen ez sem veszélytelen, bár állításuk szerint ez segít a beteg orrmelléküregek gyógyításában.

Hát, volt már pár TikTok trend, ami tragikusan végződött. Ez sem túl kellemes.

Rozaline Katherine úgy döntött, hogy kipróbálja ezt a kihívást. Profilján közzétett egy videót, ahol mindkét orrlyukába fokhagymát tesz és 10-15 percig benn tartja őket. Miután eltávolította a fokhagymát az orrából, egy folyadék kezdett szivárogni.

“Nem gondoltam, hogy működni fog, ezért inkább viccnek szántam az egészet…” – mondta egy interjúban.

 

@rozalinekatherine

i’m shook lol #tiktoktaughtme #thankyoutiktok #tiktokhacks

♬ Coffee Music – Cafe Music BGM channel


 

 

 




 

 

Az orvosok figyelmeztetnek mindenkit! Ez egy nagyon veszélyes poén. Ha fokhagymát teszel az orrodba, akkor azzal irritálhatod az orr nyálkahártyáját és ez gyulladáshoz vezethet.

 

@daniaudas

Tik tok hack fail #1 should I make this a series? #tiktokhack #garlic #garlichack #garlicinnose #tiktokhackfail

♬ original sound – DaniAudas

Az orvosok szerint ez csak egy “hamis megkönnyebbülést” ad a fokhagyma erős illata miatt. A gyulladás mellé még számíthatunk kiütésekre vagy hólyagokra is. Felhívják a figyelmünket arra is, hogy a gyógyszertárakban nagyon jó, hasznos és ártalmatlan orrtisztító spray-k kaphatók.

Több internetfelhasználó is van, akik kipróbálták ezt a módszert és később az orrnyálkahártya fájdalmára panaszkodtak. Nagyjából senki számára nem volt kellemes a “kihívás” ezért ne is próbáljuk ki. 🙂

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

 

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?