Celeb / Híresség

„Ez a zsírosfejű ember lenne az új pasi?” – MC Hawer teljesen kiakadt egykori szerelme új párján – videó

Kiakadt MC Hawer egykori menyasszonya új párján.

 

 

 

 


Ahogyan arról már a Blikk is beszámolt, MC Hawer és a nála 33 évvel fiatalabb barátnője szakítottak. Úgy tűnt, békében váltak el egymástól, ám mostanra egyre feszültebb a viszony kettőjük között. A zenész azt gyanítja, hogy egykori párja, Fanni megcsalta őt.

MC Hawer a szakítást követően visszaköltözött Budapestrea lány viszont már más oldalán vigasztalódik. Mivel Fanninak gyorsan sikerült túllépnie egykori párkapcsolatán, MC Hawer azt gyanítja, az új viszony még a kapcsolatuk alatt kezdődött. Fanni a Tényeknek elmondta, hogy új párját már korábban is ismerte, beszélgetett vele, sőt, találkoztak is, de leszögezte, hogy soha nem csalta meg MC Hawert, pedig közel egy évig nem is volt köztük testi kapcsolat.

„A fiú könnyítette meg azt, hogy ne marasztaljam a Gézát. Könnyebb volt így elengednem. Csúnyán mondva ő volt a lelki szemetesládám. Jó volt, hogy egy férfival tudok úgy beszélgetni, hogy nőként néz rám” – mondta Fanni.

MC Hawert többen is figyelmeztették, hogy Fanninak új kapcsolata van, de ő ezt nem akarta elhinni. A zenész nincs jó véleménnyel a férfiról.

Ránéztem, és azt gondoltam, hogy ez a zsírosfejű ember lenne az új pasi? Két gyereke van, meg minden. Hihetetlennek tűnt. Még akkor sem akartam elhinni

– mondta.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?