Belföld, Hírek

Nagy változásokat jelentett be a Budapest Pride az idei felvonulásra

2020 tavasza óta dolgoznak a Budapest Pride új környezetvédelmi irányelvein, amelyeket idén tesztelhetnek is.

 

 

 

 


Az idei, 26. Budapest Pride a „Vedd vissza a jövőd” szlogennel indul, ugyanis a szervezők szerint egyértelmű, hogy nem lehet a jövőről beszélni egy kiterjesztett környezetvédelmi szabályozás nélkül.

„A klímakrízis mindannyiunk ügye, nemcsak azért, mert közösen lakjuk ezt a bolygót, hanem azért is, mert a koronavírus-járványhoz hasonlóan a klímakatasztrófát is súlyosan megsínylik az emberi jogok, a krízishelyzetekben új lendületet vesznek az autoriter és LMBTQ-ellenes politikák. Az egyre romló életkörülmények és a dráguló alapvető javak pedig nem egyformán érintik a Föld lakosságát: az alacsonyabb osztályba tartozók, illetve a különböző kisebbségek tagjai sokszorosan szenvedik majd meg a klímakrízis hatását, míg a leggazdagabb 1% fogja tudni a legtovább fenntartani a luxus életmódját” – mondta Majercsik Johanna, a Pride sajtószóvivője.

A Pride-nak már régóta vannak alapvető környezetvédelmi irányelvei, például a papíralapú programfüzet elhagyása, a szelektív hulladékgyűjtés, vagy a lufieregetés betiltása, ezeket azonban továbbfejlesztették a Greenpeace tanácsai segítségével.

„Egy olyan szabályozást álmodtunk meg, amely mind a Budapest Pride Felvonulás infrasrukturális igényeire reagál, például a dekoráción vagy a vízosztáson keresztül a műanyagkérdésre, mind olyan globális problémákra, mint a multinacionális vállalatok kontrollálatlan károsanyag-kibocsátása. Ebben kértük partnereink, köztük a Greenpeace Magyarországért Egyesület segítségét. Célunk, hogy az elkövetkezendő években továbbfejleszük a környezetvédelmi szabályozást, ezért mind a résztvevőinktől, mind a hazai zöldszervezetektől gyűjtjük a visszajelzéseket” – fogalmazott Csikós Ádám, a felvonulás projektvezetője.

A konkrét szabályok előkészítését egy „Hogyan lehet zöldebb a Pride?” című panelbeszélgetés alapozta meg, amelyen részt vett a Greenpeace Magyarország, a Fridays For Future és az Extinction Rebellion. Nemcsak gyakorlati javaslatokról volt szó, hanem a zöldmozgalom és az emberi jogok kapcsolatáról is.

Idén tehát a következő szabályok lépnek életbe:

  • Csak olyan cég indíthat járművet a felvonuláson, amelynek az éves globális CO2-kibocsátása nem haladja meg a 61,5 millió kilotonnát.
  • Keresik a megoldást a műanyag palackos vízosztás kiváltására is. A járványhelyzet után többféle megoldást is ki fognak próbálni, például palackos vízosztás helyett víztartályokból osztják a vizet.
  • A járműindítók és a felvonuló csoportok számára tilos a lufik behozatala, a héliumos léggömbök építése, valamint a járművek dekorálása lufival és egyéb egyszer használatos díszítőelemekkel. Helyette a karton vagy textil alapú transzparensek, táblák, bannerek, pólók használatát írják elő.
  • Óva intik a csoportokat a felesleges repiajándékok osztogatásától is, és arra kérik őket, ha bármit osztogatni szeretnének, azok legyenek valós funkciójú, jó minőségű és tartós használati tárgyak.
  • A szabályok megsértése a felvonulásból való kizárással jár.

Az idei Pride fesztivál programsorozata immáron 3. alkalommal tart egy teljes hónapon keresztül: június 25-től július 25-ig. A felvonulást július 24-én tartják záróeseményként, melyet az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party követ, melyet ezúttal is a Budapest Parkban rendeznek meg – olvasható a Pride közleményében.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?