Belföld, Hírek

Most érkezett: Curtis testvére a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottja

Mint a Blikk elsőként megírta, kedden hajnalban a rendőrség és a TEK három újabb embert fogott el az egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Most kiderült: az egyik gyanúsított nem más, mint a rapper, Curtis testvére.

 

 

 


Egyiküket a Liszt Ferenc Repülőtéren kapták el, ott dolgozott egy biztonsági szolgálat munkatársaként. Mint ismert, a XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án eltűnt Katzenbach Imre maradványait idén október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt. Eddig egy gyanúsítottja volt az ügynek, azonban a mai három elfogott újabb férfi között ott vannak azok ketten, akik konkrétan végrehajtották a gyilkosságot.

PestiSrácok információi szerint az ügyben több tanú is megszólalt a rendőröknek. A portál szerinte ezek az emberek azt mondták, hogy a volt focistát H. Attila csalta a vadásztelkére, ahol Sz. Lajos és L. István a férfit meggyilkolták, majd elásták. A lap szerint a valódi megbízó a negyedik férfi, H. László volt. Katzenbachnak azért kellett állítólag meghalnia, mert tartani lehetett attól, hogy mindent kipakol a milliárdos bűncselekmény-sorozatról, illetve bizonyos pénzeket is kerestek rajta.

A portál azt írja, Katzenbachnak esélye sem volt, támadói mindketten harcművészek, illetve Sz. Lajos pedig hivatásos katona is volt. Sz. Lajos egyébként nem más, mint az ismert magyar rapper, Curtis testvére.

Az Eclipse-botrányról

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban – vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően – merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?