Hírek

Már 100-200 ezer forintért lehet védettségi igazolványt szerezni

Ahogy a kormány egyre több jogot köt a védettségi igazolványokhoz, úgy pörgött fel a kereslet a hamisítványok, jogszerűtlenül megszerzett valódi okiratokért. Az Euronews nyomozása szerint lehet eredeti papírt is szerezni a háziorvosokon keresztül, de terjednek kamu igazolások is. Akár 200 ezer forintba is belefájhat a csalással szerzett szabadság.

 

 

 

 


Ahogy egyre több kedvezményt és enyhítést kötnek a védettségi igazolványokhoz, úgy egyre élesebb a vita, hogy mennyire szabályszerű ez a fajta állami jogkorlátozás. Több civilszervezet szerint sem megengedhető egy ilyen korlátozás, miközben az is fontos, hogy a járvány elleni leghatásosabb eszközök az oltások. Így koncertek, konditermek vagy akár uszodák látogatásának védettségi igazolványhoz kötése növelheti az oltási kedvet.

Magyarországon több módon is lehet ilyenre jogosultságot szerezni: elég, ha valaki beoltatja magát, szerezhető antitest-vizsgálattal, ha az illető szervezetében van immunválasz a koronavírusra, illetve akkor is járhat, ha valaki átesett a fertőzésen. 

Ezek közül többet próbálnak kihasználni a csalók és a hamisítók, amire nagy kereslet is van: az Euronews cikke szerint is ebben a pillanatban több millió, többségében fiatal magyar állampolgár szorult ki a fürdőkből, a mozikból és ami mindennél fájóbbnak bizonyult: a konditermekből.

Nem meglepő, hogy a közösségi médiában már nagy az érdeklődés a védettségi igazolványok hamisítványaira vagy csalárd módon megszerezhető változataira. Utóbbira a legjobb példa, hogy sokan a háziorvosokon keresztül próbálnak ilyen lapkát szerezni: a legtöbb ampullában ugyanis több oltóanyag van a hivatalosan jelzettnél, így a doktoroknak lehetőségük van a behívottakon felül mások nevét is leadni a Népegészségügyi Központnak. Ez alap esetben jó, mert rengeteg ember juthat ,,lepattanó” vakcinához és kevesebb hatóanyag megy kárba. A hátránya viszont, hogy visszakövethetetlen. Nagyjából 100-200 ezer forintért már megoldható, hogy az oltás beadása nélkül leadják valaki nevét az NNK-nak és megkapja a kártyáját. 

Vannak már hamisítók is, de az így készült kártyák nem igazán jelentenek jó választást: egyelőre a minőségük gyenge, az előlapon szerepel egy QR-kód is, amely az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér weboldalára mutat, amely rendszert nehéz meghackelni. A komolyabb fröccsöntő gépek beszerzése is drága, lehet, nem éri meg a csalóknak ezek megvásárlása, mert már nem tartanak annyi ideig a korlátozások.

Van még egy megoldás is: az elmúlt hónapokban szinte nagyiparivá vált a PCR-tesztek hamisítása, főleg a külföldre ingázók körében. Ehhez nem volt szükség semmi másra, csak egy PDF konvertáló programra. A hamisítónak csak annyit kellett tennie, hogy egy kész teszten átírta az adatokat, vagy a pozitív eredményt negatívra. Tehát ha valaki hamisít egy papíralapú antigén tesztet, amit később beküld a hatóságoknak, könnyűszerrel megkaphatja 4 hónapra az igazolványát.

A megoldás viszont nem éri meg: májusra egyértelművé vált: kortól és egészségi állapottól függetlenül minden regisztrált napokon belül megkaphatja az oltást. Akkor is, ha nemet mond a kínai vagy orosz hatóanyagokra.  Ráadásul vasárnap óta a hamisítók 5 éves börtönbüntetést kockáztatnak.

Ugyanígy büntethető az is, akik hamis védettségi igazolványt hoz forgalomba, vagy azzal kereskedik, illetve a bűncselekményhez szükséges vagy ezt könnyítő jelszót, számítástechnikai programot készít, hoz forgalomba.

 

 

 

 

forrás: napi.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?