Belföld, Hírek

Orbán Viktor bejelentései: új szabályok lépnek életbe szombattól, az érettségi után oltják a 16-18 éveseket

A csütörtöki Kormányinfón elhangzottak alapján már ma elérhetjük a 4 milliós oltottsági számot; amint ez megtörténik, nyithatnak többek között a szállodák, az éttermek belső terei, a mozik és az uszodák a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.

 

 

 

 


Gulyás Gergely tegnap elmondta: megnyugtató a magyar oltási program sebessége, ennek köszönhetően már csak idő kérdése és elkezdődhet az újranyitás. A 4 millió beoltott már ma meglehet, arról pedig, hogy ezt követően milyen lazításokra lehet számítani, itt írtunk bővebben. Fontos továbbá, hogy a 4 millió beoltott után is marad a rendezvények tilalma, az esküvők és az egyéb családi rendezvények létszámkorlátja.

Orbán Viktor a péntek reggelt egyből az operatív törzs ülésén kezdte, majd szokásához híven indult a Kossuth rádió stúdiójába, ahol a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban vendégeskedett. A kormányfő az interjú során kitért a 4 millió beoltott után várható következő lépésekre, a járvány aktuális helyzetére, valamint a folyamatosan zajló oltási programra.

Az interjú során elhangzott:

A kormányfő elmondta, hogy ma egy újabb szakaszhatárhoz értünk: holnap reggeltől a kijárási tilalom kezdete módosul, tehát szombat este éjfélre kell hazaérni, a boltok és vendéglátósegységek este 11-ig lehetnek nyitva, a védettségi igazolvánnyal rendelkezdők számára megnyithatnak az éttermek belső teraszai, az edzőtermek, a mozik, színházak, a szállodák. A szabályok holnaptól lépnek életbe.

„Ma és holnap biztosan meglesz a 4 millió” – tette hozzá Orbán. Elmondta, hogy a 16-18 éves korosztályt is oltani kezdik május 10. után, Pfizert kapnak majd az érettségit követően. A miniszterelnök hozzátette: aki Pfizer-vakcinát szeretne, az ma még kaphat, de ezután heteket kell várni, mivel elteszik a diákoknak.

„Most támadásban vagyunk” – folytatta Orbán és hangsúlyozta: mindenki vegye fel az oltást, mert csak azzal tudjuk sikeresen legyőzni a vírust. „Mindenkinek van golyóálló mellénye” – folytatta. Figyelmeztetett: nincs még mindenki védve oltással, így sokan fertőzhetnek még, éppen ezért fontos, hogy betartsuk a szabályokat, nem vagyunk még túl a járványon. Orbán kitért a védettségi igazolványra is, szerinte minden ezzel kapcsolatos döntés helyes. Elmondta, hogy kétoldalú megállapodásokat köthetnek erről más országokkal, Szijjártó tárgyalásokat folytat. Elmondta, hogy a kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd a nyáron, mint mondja, őt is azzal oltották be, „szamárság”, hogy azzal ne lehessen utazni, ő is utazik majd. Mint mondta, ha lesz uniós igazolvány, majd használjuk, de egyelőre nem akarnak erre várni. Biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen korlátozás nem lesz.

„A násznépet nem akarjuk kettészakítani” – tette hozzá a lakodalmakkal kapcsolatban, arra kitérve, hogy a sporteseményekre miért lehet majd menni 4 milliós beoltottság után A lakodalmakon keveredhetnek az oltottak a nem oltottakkal. Az éttermeknél is komoly részletszabályokra volt szükség, a belső tereket lehet használni a védetteknek. Az éttermen belül épp ezért maszkot kell viselni, ha nem ül le valaki asztalhoz. Hozzátette: 700 ezer horgász van hazánkban, ők éjfél után is kint lehetnek.

A kormányfő még nem tudja, hogy 4,5 vagy 5 milliónál lesz a következő nyitási lépés. Látszik, hogy ha eléri a beoltottak aránya a nagykorúak felét, akkor lanyhul a lelkesedés, lelassul a roham. Hozzátette: több a vakcina, mint amennyien oltakozni akarnak, ez csak nálunk van így Európában.

Szóba került az egyetemek átalakítása: ezzel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzék. Orbán elmondta, hogy az egyetemi rendszer nem elég rugalmas, sokaknak nem elég vonzó ez a pálya, nem honorálja rendesen a teljesítményt. Sok mindent kell megváltoztatni. Hozzátette: a legjobb egyetemek a világon alapítványi formában működnek, ezért alakítják át alapítványi formába a hazaiakat is. Maguk az egyetemek is jelentkeztek, hogy szeretnének másik modellben működni. Megszakadt itthon ez a fejlődés. Közcélú alapítványok jönnek létre, a pénzt csak oktatásra és az iskola fejlesztésére lehet használni.

A kormányfő azzal folytatta, hogy a Fidesszel szimpatizáló magyarok 70%-a oltáspárti, ez a baloldali pártok esetében 59%. Hozzátette: a baloldal oltásellenes kampányt folytat, emiatt vannak többen oltásellenesek a baloldali szavazók körében, de szeretné őket is meggyőzni, hogy oltassák be magukat. Ezután rátért a bértámogatásra: mint mondta, támogatásból sosem elég, de az újraindításhoz elég. Hozzátette: hamarosan elindul a gazdaság újraindítási operatív törzs is, ennek látható lépései lesznek, a 2022-es költésgvetés az újraindításról szól majd. Orbán elmondta, számára fontos, hogy legyen meg a 2. heti 13. havi nyugdíj, illetve a 25 évnél fiatalabbak adómentessége is. Szerinte hamarabb elérjük a válság előtti helyzetet, mint az sokan gondolnák.

Vasárnap lesz anyák napja, a kormányfő reméli hogy az édesanyját személyesen köszöntheti majd. Nincs köze ennek ahhoz, hogy a távirat megszűnése előtt feladott egyet a postán. Ez csak egy búcsúzás volt, ezért küldött az édesanyjának táviratot. Mint mondta, a járványhelyzet a nőket és a családanyákat gyötörte meg a legjobban. Ők hatalmas munkát végeztek, minden tisztelet az övék – tette hozzá.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?