Belföld, Hírek

Karácsony Gergely a kormány vakcinatáblázatáról: „Hát, ez 1-es, leülhet”

Karácsony Gergely Facebook-oldalán reagált a kormány vasárnap közzétett vakcinatáblázatára, ami a koronavírus ellen oltottak megbetegedéseiről és halálozási adatairól szólt.

 

 

 

 


Mint megírtuk, Karikó Katalin a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója is megjegyezte a vakcinatáblázattal kapcsolatban, hogy ezek az adatok ebben a formában félreérthetőek.

Hát, ez 1-es, leülhet

– ezzel az iskolai szállóigével kezdte reakcióját a főpolgármester, majd arról írt, hogy mielőtt politizálásra adta a fejét hosszú évekig többek között azt tanította az egyetemen, miért számít manipulációnak, miért hamis, szakmailag miért elfogadhatatlan olyan táblázat összeállítása, amit a kormány közzétett.

– Az ilyen módszertani órákat általában azzal a példával kezdtem, hogy attól mert egy faluban sok a gyerek és sok a gólya, az még nem jelentheti azt, hogy a gyereket a gólya hozza. A jelek szerint a magyar kormánynak ezt az intellektuális kihívást sem sikerült megugrania. És ezzel nem csak magát hozza végtelenül kínos helyzetbe, de sokkal nagyobb baj, hogy tovább rombolta a közbizalmat. Márpedig az oltási hajlandóság elsősorban ezen, a bizalom fokán múlik – írta Karácsony posztjában.

Szerinte „ha van még egy oka a tragikus és világszinten is kiemelkedő magyarországi halálozásnak az egészségügyi ellátás kivéreztetése, valamint a bizonytalankodva meghozott döntések mellett, az az őszinteség hiánya.”

– A kormány sajnos már képtelen egyenesen, tisztességgel szólni Magyarország polgáraihoz, csakis a szavazatokért rettegő hamis propaganda hangján. Ezt látjuk most újra, amikor manipulatív táblázattal igyekeznek aláásni a bizalmat a nyugati vakcinák iránt. Teszik mindezt hideg, politikai számításból, a keleti kebelbarátok iránti megfelelési kényszerből, sokadszor megfeledkezve ennek az országnak a lakói iránti felelősségről. Az életek megóvásának felelősségéről – írja a főpolgármester, aki ezután Karikó Katalin véleményét mutatta meg és a biokémikus által írt kiegészítéseket vitte fel a táblázatba:

Halljuk hát meg, amikor a mindig szerény és a politikától önmagát szelíden távol tartó Karikó Katalin professzor is felemeli a hangját a tudomány megcsúfolása ellen – szólította fel követőit végezetül Karácsony.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?