Celeb / Híresség

Egy korszak vége: Varga Iza elárulta, mikor ér véget a Barátok közt forgatása

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt 22 év után véget ér a Barátok közt. A széria augusztusban még a 10 ezredik epizódját ünnepelte, ám nem sokkal később bombaként robbant a hír, hogy a végtelennek tűnő történetét bizony mégis véget ér.

 

 

 

 


Persze a hír nem csupán a nézőket, de a szereplőket is alaposan sokkolta, éppen ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz a szereplőkkel azt követően, hogy véget ér a széria. A Balogh Nórát alakító Varga Izabella például néhány héttel ezelőtt elárulta: évek óta képzi magát, a jövőben jobban érvényesülhet trénerként.

Varga Izán túl a sorozat többi színésze is vallott arról, hogy mihez kezdenek majd a jövőben, erről a Blikk itt írt.

Ami biztos, hogy a trénerség és a coaching fontosabb és exkluzívabb helyre lép elő. Ha az élet is engedi, gyönyörű színpadi felkéréseimnek is szeretnék eleget tenni. A közösségi oldalamon továbbra is tartom a kapcsolatot a közönségünkkel, hogy amíg eldől a televíziós munkáim jövője, ne tévesszük egymást szem elől. Szeptembertől újra egyetemre járok, mert a tanulás az egyik legfontosabb örömforrás volt és lesz az életemben” – mondta nemrégiben Varga Izabella, aki most a közösségi oldalára feltöltött fotóval tudatta, hogy a Barátok közt forgatási munkálataiból már csak 10 nap van hátra.

 

„Már csak 10 nap van hátra. Milyen érzés? Hát… Itt épp nevetünk…” – Írta a feltöltött képhez Varga Izabella, aki mellett Berényi Timi szerepét betöltő Pásztor Virág is megjelenik.

A Barátok közt utolsó részei egyébként nyáron kerülhetnek majd adásba.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?