Külföld

Szülői nyomásra összeházasodott a 8 éves modell kislány 13 éves szerelmével

A történet hallatán sokan a gyerekek gyámság alá helyezését követelik a hatóságoktól.

 

 

 




 

A mindössze 8 éves ukrán Mila Maxanets még szinte beszélni is alig tudott, mikor a szülei elhatározták, hogy gyerekmodellt faragnak belőle, ami már akkor óriási felháborodást váltott ki az emberekből. Most azonban tényleg átléptek egy határt, ugyanis lányukat férjhez adták 13 éves szerelméhez, Pavel Paihoz – írja a DailyStar.

A szülők már tartottak is a gyerekeknek egy nem hivatalos esküvőt, ahol formálisan összeadták őket, ráadásul a kislány édesanyja áldását adta arra is, hogy a szertartás után odaköltözzön gyermeke újdonsült férjéhez, így az ifjú pár hivatalosan is együtt él.

Amikor azonban mindkét család bevallotta, hogy mi motiválta őket abban, hogy ezt tegyék a gyermekeikkel, valóságos lincshangulat alakult ki. A szülők ugyanis bevallották, hogy azért adták össze gyermekeiket, mert történetüket biztosan fel fogja kapni a média ez pedig majd alaposan felpörgeti a kislány közösségi médiás profilját, így pedig több pénzhez juthatnak.

Amikor azonban mindkét család bevallotta, hogy mi motiválta őket abban, hogy ezt tegyék a gyermekeikkel, valóságos lincshangulat alakult ki. A szülők ugyanis bevallották, hogy azért adták össze gyermekeiket, mert történetüket biztosan fel fogja kapni a média ez pedig majd alaposan felpörgeti a kislány közösségi médiás profilját, így pedig több pénzhez juthatnak.

 

 




 

 

A történet hallatán a civilek mellett a gyermekjogvédő szervezetek is hevesen tiltakoznak a a két család tette ellen. Szerintük ugyanis ezzel óriási veszélynek teszik ki a gyermekeket, ugyanis azon túl, hogy anyagi haszonszerzés tárgyává teszik őket, olyan maradandó lelki és fizikai problémákat okoznak nekik, abból kifolyólag, hogy most olyan szürreális helyzetbe rakták őket, melyet fiatal koruknál fogva nem tudnak reálisan mérlegelni és megérteni, ebből pedig később súlyos problémáik lehetnek.

A szülőket vélhetően annak a 14 éves orosz kislánynak a története ihlette meg, akit 10 éves barátja ejtett teherbe. Történetük akkor az egész világsajtót bejárta, ám a rendőrségnek több mint gyanússá vált a dolog, így nyomozást indítottak, mely során kiderült, hogy Darja Szudnyisnyikovát valójában egy 16 éves fiú erőszakolta meg.

A lányka egyébként azóta már megszülte gyermekét, a terhességét pedig folyamatosan dokumentálta közösségi oldalain, ami miatt hatalmas követőtábort szedett össze magának. Ezen felbuzdulva most Mila és Pai szülei is ezt várják a gyermekeik korai frigyétől, az úton pedig egész jól haladnak, ugyanis a 8 esztendős kislányt már több mint fél millióan követik az Instagramon.

 

 

 

 

 

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?