Belföld, Hírek

Jakab Orbánnak: Minél nagyobb az arc, annál nagyobb lesz a pofára esés

Az azonnali kérdések órájában kérdezhették a képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt a parlementben.

 

 

 




 

Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje úgy kezdte felszólalását,

van baj, nem kicsi, nemcsak az országban, hanem odabent is. A kettő között van összefüggés.

Jakab emlékeztette a kormányfőt, nemrég arról beszélt, a magyar gazdaság jobban teljesít, mint az osztrák, holott szerint Orbán megtartja magának a pénzt.

Nemrég arról beszélt miniszterelnök úr, az az álma, hogy olimpiát rendezzen és hogy a fociválogatott vb-döntőt játsszon. Egyem a szívét. Nekem is vannak álmaim. Egy normálisan működő egészségügy, hogy nem halnak meg a kormány hibájából ezrek, hogy van elszámoltatás. Ez az álmom, meg is fogjuk valósítani

– mondta.

A Jobbik-elnök azt mondta Orbánnak, az ő családja a válság alatt is hasít, miközben nőnek az árak, nő a munkanélküliség az ígéret pedig csak annyi, hogy majd lesz közmunka.

Összeomló oltási terv, 17 ezer halott, 5500 egészségügyi dolgozó, akit elüldözött, amikor a legnagyobb megbecsülésre lett volna szükségük. Nem érzi, hogy távozni kellene?

– kérdezte.

Orbán a válaszában felsorolta a kormány intézkedéseit: bértámogatás, hitelmoratórium, ami állítása szerint a legerősebb az egész EU-ban, elengedték a járulékokat, csökkentettek több adónemet, jelentős mértékű beruházásokat támogattak, 3 hónapig biztosítják az álláskeresési járadékot, aki ez alatt sem tud elhelyezkedni, annak felajánlják a közmunkaprogramot.

Amikor az önök szövetségese, Gyurcsány Ferenc volt kormányon, akkor ez a lehetőség nem állt fennt. Mindezzel együttt is ma 55 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, ennyi munkahelyet vesztettünk el a válság idején. Vállaltuk, legalább annyit hozunk létre, mint amennyit a járvány megsemmisít, ezt szeretném megismételni

– mondta Orbán.

Jakab a viszontválaszában arról beszélt, a miniszterelnök ritkán mond igazat, most sem sikerült.

Vasárnap igazat mondott, amikor azt mondta, már novemberben tudta, mekkora problémák lesznek. Egy hónappal később, decemberben az alaptörvény, választójogi törvény módosítgatásával szórakozott. Beszálltak a felszámolóbizniszbe is, hogy mások nyomorából is hasznot tudjanak húzni, ez a legaljasabb. Luxusgépekkel repkednek a Maldív-szigetekre meg Dubajba, de aki parizert eszik, azt leprolizzák. Minél nagyobb az arc, annál nagyobb lesz a pofára esés

– mondta.

Orbán erre úgy felelt, vannak arra tapasztalatok, milyen ez a pofára esés.

Amikor ön diadalt jelentett be a szerencsi időközi választáson, akkor esett arra a nagy arcra, amiről az előbb beszélt. Egyébként pedig régóta figyelem a hozzászólásai azok elemeit, hogy ön egy szegény ember, de nem mond igazat. Miért csinál úgy? Több millió forintot keres, nem sajnáljuk öntől, eljátssza itt a szegénylegényt, miközben több millió forintot keres, saját autója, titkársága, sofőrje van. Ez kétszínűség képviselőúr

– felelt a miniszterelnök.

 

Arató Gergely DK-s képviselő azt kérdezte Orbántól, hogyan létezik, hogy több mint félmillió vakcina áll még raktáron. Orbán erre azt mondta, a járványügyi szakemberek döntésétől függ, a már beoltott kínai vakcinák párját mikor kell felasználni. Közölte, hogy második helyen állunk Európában az oltásokat illetően.

A párbeszédes Burány Sándor felsorolta Orbán néhány ellentmondásos korábbi állítását, köztük azt is, hogy „ha valaki megbetegszik, meg fogjuk gyógyítani” és azt is, hogy „most mi támadunk, a vírus védekezik”, holott a napokban már arról beszélt, „a hajnal legsötétebb órái előtt állunk”.

Orbán erre úgy válaszolt,

belátom, hogy a helyzet bonyolultsága nehézségeket támaszt. Az egymást követő helyzetekben tett intézkedések mindegyike egy logikus sor következő lépései. Természetesen támadunk, ezt hívják oltásnak, természetesen védekezünk is, mert itt a harmadik hullám.

A kormányfő közölte, nem tudja, ha lesz új hullám, az mikor lesz és milyen lesz.

Ott van az AstraZeneca esete. Amit leszállítottak, azzal most mit kell tenni? Ezek a döntések nem rajtunk múlnak, alkalmazkodni fogunk, én most úgy látom, hogy minden lehetőségünk megvan arra a keleti vakcinák miatt, hogy teljesítsük azt a vállalásunkat, hogy minden embert beoltunk a második negyedév vége előtt. Mi leszünk az első európai ország, amely erre képes lesz, mindent meg fogok tenni ennek érdekében, csak egyet kérek, ne beszéljék le az oltásról az embereket

– mondta.

Közölte azt is, a regisztrációk száma 3,5 millió környékén van.

Orbánt is rendkívüli mértékben bántja és zavarja, hogy

Brüsszel megrendeli a vakcinákat, mi azt kifizetjük, aztán nem érkezik meg. Aztán azt mondja az osztrák kancellár, hogy csalnak a szétosztással. Szeretném világossá tenni, hogy a vakcinát Brüsszel rendeli meg, ő szállítja le és osztja szét.

Szerinte nem azért halad lassabban az oltás Magyarországon, mert nincs oltópont vagy ne lenne megszervezve az oltás, hanem mert nincs elegendő vakcina.

Itt vannak az Európai Unió szerződései a gyógyszergyárakkal, amiket nem szabad nyilvánosságra hozni. Itt van mind. Nem tudom nyilvánosságra hozni, mert akkor jogállamisági eljárási indítanának Magyarország ellen. Pedig kiderülne ezekből a szerződésekből, hogy rossz szerződéseket kötöttek, ezért nincsen vakcina. Kiderülne, hogy nincs garancia benne és semmilyen eszköz nincs a kezükben, hogy a kifizetett vakcinákat leszállíttassák a gyógyszerügynökséggel

– magyarázta.

Ami pedig a koronavírus áldozatait illeti, Orbán szerint rosszul állunk, de nem annyira rosszul, az európai országokban ugyanis különböznek a statisztikai nyilvántarrtások.

Ha megnézzük, hogy 2019-ben mennyien haltak meg, és 2020-ban, akkor a tizedik helyen állunk Európában többlethalálozás tekintetében

– fogalmazott a kormányfő.

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?