Életmód, Érdekes

10 meglepő tény a Földről, amit valószínűleg még sosem hallottál korábban

Bármennyire is kutatjuk, bármennyire is igyekszünk feltérképezni, Földünk a mai napig számos titkot rejt magában. Ezeket megfejteni persze mi sem fogjuk tudni, de az alábbi listán mégis megpróbáltunk összegyűjteni 10 olyan érdekes tényt a bolygónkkal kapcsolatban, melyekkel mindenképpen érdemes tisztában lennünk.

 

 

 

1 A Csomolungma nem a legmagasabb hegy a Földön.

A Mauna Kea vulkán csúcsának tengerszint feletti magassága 4205 m, ezzel egyben Hawaii állam legmagasabb hegycsúcsa is. Ha azonban a lábától a csúcsáig mérjük, a tengerszint alatti részeket is beleértve, akkor 10 203 m magas, és ezzel a legmagasabb hegy a Földön.

2 A Föld légkörének van ,,határa”.

A Kármán-vonal a világűr határa, amely 100 km-es magasságban húzódik. Ez az a magasság, ahol egy jármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fennmaradáshoz. Kármán Tódor számolta ki ezt a határt, mely az ő nevét viseli. A 100 km egy kerekített érték, amely csak kevéssé tér el az eredetileg számítottól.

3 A legszárazabb hely a Földön.

Partvidékén 200 milliméteres éves csapadékmennyiségével, belső vidékein pedig még kevesebbel az Antarktiszt tartják a világ legnagyobb sivatagának. A legextrémebb sivatagi régió a McMurdo száraz völgy. Bár a völgyek a jéggel borított kontinens belsejében vannak, évezredek óta jégmentesek. A leáramló, éles szél 320 km/h-s sebességgel süvít végig, így képes felszárítani az összes nedvességet. Ennek következtében a McMurdo száraz völgyeket a Marshoz leginkább hasonlító földi tájnak tartják.


4 A Föld összes vizének csak a 3%-a iható.

A Föld vizeinek 97%-a sós tengervíz, mely nem alkalmas az emberi fogyasztásra. A maradék 3% édesvíz, melynek 70%-a a gleccserekben található és 20%-a pedig a Bajkál-tóban. A világ többi édesvízi tava összesen is csak 10%-ot tesz ki.

5 A Föld legöregebb temploma körülbelül 12 ezer éves.

Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén. A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves.

6 A Hold egyszer a Föld része volt.

Svéd tudósok tanulmánya szerint körülbelül 4.36 milliárd évvel ezelőtt a Föld bolygó ütközött egy Theia névre hallgató – Földével megegyező sugarú pályán mozgó – kőzetbolygóval, és így született meg a Föld egyetlen állandó természetes holdja.

7. 250 millió év múlva a Föld kontinensei újra egyesülnek majd.

Mint tudjuk, a Pangea egy olyan szuperkontinens, amely 335-175 millió évvel ezelőtt létezett, és később két különböző kontinensre oszlott: Laurasiara és Gondwanara. Idővel ez a kettő kontinens tovább osztódott, és így jött létre a ma is ismert hét kontinens. A tudósok egy csoportja úgy véli, hogy 250-300 millió év múlva a kontinensek újra egyesülnek majd, és egyetlen szuperkontinenssé fognak válni, mely a Pangea Ultima névre hallgat majd.

8 Egyetlen sejtes szervezet okozta az első tömeges kihalást a Földön.

A massachusettsi Institute of Technology kutatói olyan elméletet hoztak napvilágra, mely betekintést nyújt az első tömeges kihalás hátterébe, mely a földi élőlények közel 90% -át elpusztította. A Methanosarcina nevű baktérium az óceánokban terjedt el körülbelül 252 millió évvel ezelőtt, ami a tudomány mai álláspontja szerint a rovarok egyetlen (ismert) tömeges kihalását váltotta ki a múltban. Emellett az Archosaurs számára is egyedülálló lehetőséget teremtett a továbbfejlődésre.

9 Bolygónk nagy részét mindig sötétség borítja.

Mint tudjuk, Földünk felszínének 71% -át víz borítja. A napfény pedig nem tud áthatolni a 200 méternél vastagabb vízrétegen, így tulajdonképpen a bolygónk egy hatalmas részét mindig sötétség borítja.

 

 

 

10 Szomszédos szigetek, 24 órás időeltolódással.

Annak ellenére, hogy az Amerikai Szamoa részét képező Rose Atoll mindössze 2000 km-re fekszik a Kiribati részét képező Kirimati-szigettől, a két szomszédos sziget közötti időeltolódás 24 óra.

Bónusz: titokzatos 8. kontinens?!

A hajók által termelt és a partról elsodort szemét mára akkora szemét-szigetté hömpölygött össze a Csendes-óceánon, hogy szépen lassan kontinens méretűvé növi ki magát. A ma ismert legnagyobb szemét-sziget a Great Pacific Garbage Patch névre hallgat, és Dél-Amerika nyugati partjainál található.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?