Életmód

13 ember, aki a lehető leghumorosabban hagyta ott munkahelyét

A munkaerő piacon jelenlevő munkavállalókat és cégeket számos előírás szabályozza a felmondásokkal és elbocsájtásokkal kapcsolatban. A munkaadó és munkavállaló kapcsolatának megszűnését legnagyobb részben a két fél közös, semleges hangnemű megbeszélése előzi meg. Vannak azonban olyan alkalmak, amikor a pillanatnyi hangulat szüli a döntéseket.

Minden felnőtt életében előfordult már olyan, hogy bizonyos történések következtében azt gondolta, hogy most felpattan, jól megmondja a magáét és otthagyja a munkahelyét. A legtöbb alkalommal ez ugyan csak kósza ábránd marad, hiszen szükségünk van az állásunkra, a stabil bevételre és ezért képesek vagyunk a kollégák/felettesek nem túl kedves húzásait is elviselni/lenyelni. Akadnak azonban olyan ‘bátor’ emberek, akik hallgatnak a megérzéseikre, és a pillanat hevében meg is lépik azt, amiről valljuk be, sokan csak álmodozunk. Olyan sztorikat mutatunk nektek, ahol a munkavállaló nem volt rest humorral és egy kis szurkálódással tudomására adni a főnökének, hogy ő most valójában kilép munkahelyéről.

 

 

 

Ennél jobban szemléltetni nem lehet, mi is az ember valódi célja!

Ez a férfi egy telefonhívás során közölte főnökével, hogy kilép és esze ágában sincs tovább nála dolgozni, majd céges e-mail címéhez egy automatikus választ állított be!


“Jelenleg irodán kívül tartózkodom és nem is tervezek ide visszatérni!”

Volt aki még egy telefonhívásra sem méltatta a fukar főnökét, csak egy üzenetet hagyott…


Volt aki a rendelő-bónon közölte a számára felemelő hírt!

Szabad fordításban:
“Helló
Itt Sally
Számold ki mennyi jár
Én kiléptem
Béke”

Volt, aki világgá kürtölte, hogy betelt a pohár.

“Cserélgetheti a főnök az idióta tábláit. Én felmondtam!”

Dupla felmondás, ötletesen!

“Kiléptem! (És) Én is!” -Áll a tortákon!

Itt már egy kicsit veszélyes a kirúgást követő hirtelen harag, hiszen ezzel a tettel másokat hagy a slamasztikában, de ettől függetlenül humoros, az biztos!

” A 329-es kijárat zárva, ez szívás, de mivel ma kirúgtak, így ne számíts semmilyen segítségre!”

Édes a bosszú! A felmondási idő utolsó napján a dolgozó direkt fejjel lefelé pakolta fel az összes árut a polcra!

Van aki csupán ennyit hagyott maga után!

Ördögi kedveskedés!

Búcsútorta: “Találkozunk a pokolban!” felirattal.

Nem mindenki dühös, az alábbi hölgy azért mondott fel, mert gyermeket vár.
Ettől függetlenül meglepte a csapatot egy finom tortával!

 

 

 

 

Az internet egyik legismertebb mémjét felhasználva is igazán stílusossá lehet tenni a kilépést!

“Formális felmondó levelet adni a főnöködnek, mint egy profi munkavállaló (…Neeem!…) Inkább kilépni egy mémet felhasználva!”

1 tipp:
Van az úgy, hogy 2 másodperc és egy nonverbális megnyilvánulás is elég ahhoz, hogy mindenki tudtára add, milyen döntésre jutottál! 🙂

Amennyiben te is rendelkezel egy vicces sztorival, netán fotóval felmondásodról, ne felejtsd el megosztani velünk kommentben!

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?