Életmód

21 ember, akik csak egyszerű nyaralást szerettek volna, de az élet másképp döntött

A nyaralás azon kevés időszakok közé egyike, amit minden évben úgy várnak az emberek, mint egy ünnepet. Ez a rövid időszak kötelező jelleggel a pihenésről, az új helyek felfedezéséről, és az élet élvezéséről kell hogy szóljon, már persze, ha maga az élet közbe nem szól ilyen téren. A turistáknak ugyanis néha kellemetlen meglepetésekkel kell szembesülniük, melyek olykor az egész utazás forgatókönyvét felborítják.

 

 

 

1 ,,A fiam életében először járt tengerparton, és nagyon boldog volt, hogy kagylókat talált a homokban. Nem volt szívem elmondani neki az igazat.”
5dee315ebfaf242eb19a331f4a
2 ,,Rióban jártam, hogy megnézzem a híres Megváltó Krisztus szobrot.”
e99d1553b0b30b77b76e2febbe
3 ,,Minden, amit Bali-ról szeretnék mondani, rajta van ezen a képen: fizettem, hogy a vízesés közepéig gyalogoljak, ahol egy másik kassza várt rám, és fizetnem kellett azért, hogy ki is jussak onnan.”
d84d7b59a7847e1f28bf1397b3


4 ,,Párizsban nyaraltam a barátnőmmel. Körülbelül így nézett ki a múzeumi látogatásaink nagy része.”
9e70685cb7bab609908fdf6cbd
5 ,,Tengerre néző szobát foglaltam, és nem panaszkodhatok.”
a8d1b45c70bc165f865cf7c84f
6 ,,03:30-kor keltem, és körülbelül 4 órát sétáltam, hogy láthassam ezt a gyönyörű kilátást.”
8f138f5fcca7aad96b60d46829
7 ,,Hosszú keresgélés után végre találtunk egy nyilvános WC-t a nyaralásunkon.”



8 ,,Eljöttünk Rómába, hogy láthassuk a Trevi-kutat.”
83a5e752458de342ed2f0fd678
9 ,,Tokióba repültem éppen, amikor a telefon kiesett a zsebemből. Megmozdítottam az ülést, hogy le tudjak nyúlni érte, erre összetörtem.”
6df15d54d8973a1555a5afe06d
10 ,,Direkt drága szobát fizettünk azért, hogy csodás kilátás nyíljon a hegyekre. Senki sem említette, hogy a hómaró pont az ablakba kotorja majd a havat.”
2adcde5375907438091647ea77
11 ,,A kölyökkutyám néhány nappal az utazás előtt széttépte az útlevelemet.”
70523d50559d8609c2d449d458
12 ,,Egy barátom elment Olaszországba, és valahogy sikerült lefényképeznie a Pisai ferde tornyot, de úgy, mintha nem is lenne ferde.”
cd1d20512eb77c88ec413a3762
13 ,,Floridából Norvégiába utaztam és 4 órán át sziklát másztam az esőben, hogy élvezzem a híres Trolltunga hegy kilátását.”
b834fa5f659424415806b5a897
14 ,,Görögországba utaztam, hogy napozhassak. 5 napig esett az eső, holnap megyek haza.”
940bb556b89d8aa06a521eadb1
15 ,,Az egész családdal nyaraltunk, és nem voltunk erre felkészülve.”
61d4e757df8c71d63a26d501ec
16 ,,A szálloda honlapján azt írták, hogy van konditerem.”
08e33957a88bf26809598ca1ef
17 ,,Régóta nagy álmom volt, hogy Kínába látogassak. Így nézett ki a Kínai Nagy Fal.”
5354ed525e80800fa5800d0119
18 ,,Kifejezetten azért utaztam Londonba, hogy láthassam a Big Ben-t.”
fce7ab5b7e8cc8271305342d2f

 

 

 

 

19 ,,Éjjel 2:30-kor keltem, és 2 órát vezettem autóval, hogy megnézhessem a napkeltét a Haleakala-vulkán tetejéről. Láttál már ilyen szépséget?”
879fe1544e8ae8c38655236aee
20 ,,A fényképet Bali egyik strandján, a Hilton Hotel előtt készítettük. A mi szállásunk kicsit odébb volt, de el kellett jönnünk megnézni, hogy itt vajon tisztább-e a tengerpart.”
c4ff1152068488285688b28839
21 ,,A barátom Hawaii-on nyaralt, és megkért egy járókelőt, hogy készítsen róla egy képet a fákkal a háttérben. Az Isten áldja azt az embert.”
74842d5808a63898eb95c84697

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?