Celeb / Híresség

„Hihetetlen érzés” – Szépen gömbölyödik Sáfrány Emese terhespocakja: így éli meg a várandósság pillanatait

Szinte szavakba sem tudja önteni boldogságát Sáfrány Emese, azaz Aleska, aki az első gyermekét hordja a szíve alatt: a légtornász láthatóan nagyon élvezi a várandósságát.

 

 

 

 


Csak úgy ragyog az áldott állapotban lévő Sáfrány Emese! A gyönyörű légtornász, aki régóta vágyott már arra, hogy családot alapítson, a múlt héten számolt be az örömhírről, miszerint párjával, Hornyák Ádámmal az első közös gyereküket várják. Emese akkor azt mondta, sokan ijesztgették, hogy a terhesség brutális rosszullétekkel járhat, ezzel szemben ő nagyon jól viseli a várandósságot. Mindössze fáradékonyságot, szétszórtságot tapasztalt, illetve azt, hogy érzékenyebb lett, ám legfrissebb, az Instagramra posztolt bejegyzése arról tanúskodik, élvezi a kismamaságot.

 

„Ma már a 19. hétben vagyunk… Hétről hétre rengeteg izgalmas dolog történik velünk. Mostanában már elkezdte jelezni nekem, ha valami nem tetszik neki, sőt, minden este, amikor lefekszem, tudatja velem, hogy ő éppen nem álmos, reggel pedig azt, hogy bizony felébredt már ő is. Hihetetlen érzés” – írta a légtornász.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?