Életmód, Érdekes

Az internetezők megosztottak olyan tényeket, amire csak annyi a válaszod: „Honnan tudtál erről?”

Kétségtelen, hogy minél szokatlanabb és meglepőbb egy információ, annál könnyebb elraktározni a memóriánkba. Tudják ezt jól a Reddit felhasználók is, akik az egyik fórumon arra próbáltak választ találni, hogy milyen érdekes tényeket ismernek, amikre az emberek általában csak annyit válaszolnak: „Te meg honnan tudtál erről?!”. Több mint 34 ezer hozzászólás érkezett, mi pedig ezek közül igyekeztünk kigyűjteni a leginkább elgondolkodtató és/vagy meghökkentő tényeket.

 

 

 

  • A Hirosimára dobott atombombában csak 1,4% uránium hasadt fel, vagyis a bomba csak körülbelül 2% olyan erős volt, mint amilyen lehetett volna. © Chaosemporerking
  • Sok idős ember tengerjáró hajókat használ idősek otthonaként, mivel a havi hajókirándulásokra szánt jegyek ára nagyjából megegyezik az idősek otthonában történő gondozás árával, de a hajók fedélzetén mégis több lehetőség van aktív időtöltésre, étkezésre, és a takarítás, illetve az orvosi ellátás is benne van az árban. © nails_for_breakfast
  • A legtöbb gyermeket szülő nő az 1700-as években élt, és 69 gyermeket hozott a világra. © manoa99
  • Mivel a békáknak nagyon hosszú nyelvük van, ezért nem tudják vele az ételt a nyelőcsövükbe tolni, mint az emberek. A békák ezért becsukják a szemüket, amikor az étel a szájukban van, és a szemgolyók segítségével juttatják el az ételt a torokhoz. © frepima
  • I. Ferdinánd nápolyi királynak nagyon nyomasztó uralkodási módszerei voltak. Mindegyik legyőzött ellenségének hamis amnesztia igéretet tett, majd meggyilkoltatta őket. A gyilkosság után mumifikáltatta a holttesteket és kiállította az erre létrehozott múmiák múzeumában. Ha azt gyanította, hogy valaki merényletet tervez ellene, egyszerűen meglátogattatta vele ezt a múzeumot. © Back2Bach
  • Számos tengeri uborkának fogai vannak a végbélnyílásában, hogy megakadályozzák ezzel az esetleges „betolakodókat”. © DJRaven123


  • A legtöbb tengerjáró hajón külön hullaház is van az utazás közben elhunyt emberek számára. © VictorBlimpmuscle
  • A baseball-játékvezetőknek fekete fehérneműt kell viselniük, arra az esetre, ha a nadrágjuk esetleg kiszakad a meccs közben. © DeathSpiral321
  • Ugyanez a szabály vonatkozik a stewardessekre is: a fehérneműjüknek feketének vagy sötétkéknek kell lennie – bár szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy valóban betartják-e ezt a szabályt. © StuTim
  • A világ legfiatalabb édesanyja alig múlt el 5 éves, amikor gyereket szült. © SpadesANonymous
  • Írországban a vasutak valamivel szélesebbek, mint a nemzetközi szabványok, ugyanakkor a villamossínek szélessége például megegyezik a nemzetközi szabvánnyal. © ElYeetoDorito
  • Mielőtt a káposztalevelek (pl. kelkáposzta) népszerű étel lett, és az egészséges táplálkozás egyik szimbóluma, az ilyen káposztalevelek legnagyobb fogyasztója a Pizza Hut volt, ahol ilyen leveleket használtak a pultok és vitrinek díszítéséhez. © Barbaricplague

  • A pillangók a hátsó lábaikkal érzik az ízeket. © madame_rebekski
  • A brokkolit és a karfiolt az emberek alkották. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt olasz gazdáknak köszönhetően jelentek meg, akik keresztezték a különféle vadkáposztákat. © indigohibiscus
  • Amikor George Wald biokémikust felkérték, hogy adjon mintát a Nobel-díjasoknak létrehozott spermabankba, azt válaszolta: „Ha a Nobel-díjasok születéséhez speciális spermára van szükség, akkor édesapámnál kellett volna próbálkozni, aki egy emigráns szabó volt. Mit adott az én spermám ennek a világnak? Két gitárost.” © kolezev

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?