Egyéb

Pálcát törünk a bántalmazó VV Renátó felett, pedig sokan ugyanezt csinálják – virágzik a párkapcsolati erőszak itthon

„A szemünk láttára bontakozott ki egy durva, módszeresen felépített kapcsolati erőszak, a hallgatással büntetéstől a személyiség, az önértékelés leépítésén át a verbális bántalmazásig, fenyegetésig” – írta Mérő Vera a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű Facebook-oldalon az RTL II-n futó ValóVilág tizedik évadáról.

 

 

 




 

Az utóbbi években kiemelt közfigyelmet kapott a nők elleni erőszak témája: hírességek beszéltek nyíltan az őket ért különféle típusú zaklatásokról, visszaélésekről, az ügyekben kipattant büntetőpereket pedig élénk médiafigyelem kísérte. Mindezek ellenére a nők elleni erőszak lelki és fizikai formája mind a mai napig jelen van itthon és nemcsak a hírességeket, hanem hétköznapi embereket százezreit érinti. Ráadásul vannak olyan helyzetek, amikor az áldozatok sem tudják pontosan meghatározni, mi is történt velük. Így van ez a ValóVilág idei szériájának több női játékosával is, akikben valószínűleg nem is tudatosult, hogy egy bántalmazó kapcsolatba kerültek.

Párkapcsolati erőszak szemtanúi lehettünk a ValóVilágban

A fent említett médiakutató-publicista, Mérő Vera a bejegyzésben a villa szerelmespárjainak, elsősorban Renátónak és Frunak, illetve Daninak és Virágnak a kapcsolatát kritizálta. A műsorban ugyanis volt már minden, ami kimeríti a párkapcsolaton belüli erőszak fogalmát:

  • a s**xuális tárgyként használástól kezdve,
  • a nyomásgyakorlásra bekövetkező aktuson keresztül,
  • a kemény stílusú, fenyegető alázásig és fizikai erőszak belengetéséig.

Egy január eleji adásban például annak lehettünk szemtanúi, ahogyan VV Renátó megharagszik a többi játékosra, majd a feszültséget barátnőjén, Frun vezeti le, akinek felrója azt, hogy nem akar vele minden este lefeküdni, fáradtságra hivatkozva, sőt kéztöréssel is fenyegetőzik.

A f@szom nyúl hozzád. Biztos lehetsz benne, hogy többet nem nyúlok hozzád. Ezer százalék

– mondta Renátó a lánynak, aki ezután egészen meglepően nyilatkozott a riportszobában az esetről:

Nem jó érzés a Renátóval rosszban lenni, kicsit ilyen lelki terrort alkalmaz, félek tőle, amikor rosszban vagyunk, olyan dolgokat oda tud szúrni, ami az embernek annyira fáj, és ilyenkor idegesen alszom el.

 

A „macsó” féltékenységi rohamai viszont egyáltalán nem zavarták a lányt, sőt szerinte így kell viselkednie egy igazi férfinek. De azon sem akadt fent, amikor egy pár héttel ezelőtti adásban szerelme a gyulladt torkát vizsgálta, miközben beleköpött szájábaRenátó viszont nemcsak „szerelmével”, hanem más villatársával – így többek között a 18 éves Virággal – is ocsmány módon beszélt, akit azzal fenyegetett, hogyha kihozza őt a sodrából, az intenzívre küldi.

Az ilyen és ehhez hasonló polgárpukkasztó jelenetek miatt az RTL-t az elmúlt hetekben nem meglepő módon rengeteg támadás érte, mivel nem tesznek semmi, leszámítva talán azt, hogy egy kemény bejátszó után a műsorvezető, Puskás Peti megjegyezte, hogy így senkivel sem lehet beszélni, és reméli, férfitársai többsége hozzá hasonlóan kínosan érzi magát a látottaktól.

 

 

 

De végül nem rendezte le pusztán ennyivel a csatorna: pár nappal később egy különkiadásban részletesebben is foglalkozott a történtekkel.

A csúnya beszéd és az állkapocstörés egy tőről fakad

Mérő Vera hosszú posztja után az RTL Klub úgy döntött, behívja őt, ahol a szakember egy különkiadás keretein belül ismertette a nézőkkel a párkapcsolati erőszak fogalmát és fajtáit, továbbá rávilágított arra, hogy még mindig óriási a tudatlanság.

Ott kezdődik az erőszak, ahol a másik önrendelkezése sérül.

Tehát ha az egyik fél úgy dönt, hogy a saját akaratát egy másik fél, a partnere akarata fölé helyezi, fölényesíti,  attól függetlenül, hogy a másik ellenállást tanúsít, jelzi, hogy nem szeretné  ott kezdődik az erőszak  mondta Mérő, aki szerint a bántalmazó attitűdök nagyon széles spektrumon mozognak.

„Amikor valakinek van egy elképzelése, célja, és ebben az elképzelésben, szándékban a másik érvényesülése nem számít, az már egy egyértelműen bántalmazó attitűd, ami egy nagyon széles spektrum. Nagyon nehéz ebben a társadalmi beszélgetésben azt megértetni, hogy a durva beszéd, a verbális abúzus is bántalmazásnak minősül – olyannyira, hogy a büntetőjogi tényállás eleme, de ez a köztudatban még sincsen benne” – mutatott rá.

A szakember szerint tehát, ha valakivel nem megfelelő módon, trágár szavakkal, sértően beszélünk, akkor bántalmazás történik. Ahogyan akkor is, amikor ténylegesen eltörjük az állkapcsát. „Ez egy spektrum, tehát még csak nem is egy skála, mert a skála az tól-ig tart, ezt pedig egy felhőben kell elképzelni, aminek az egyik pontján van egy állkapocstörés, a másik pontján egy megjegyzés arra, hogy rossz a hajad, buta vagy, tehát ezek a kis mikroagressziók” – vélekedik Mérő, aki hangsúlyozza, hogy a nyílt, látványos agressziók gyökere ugyanez.

„Nagyon nehéz elmagyarázni a társadalomnak, hogy ezek a dolgok egylényegűek, egy tőről fakadnak, függetlenül attól, hogy az eredmény, a kimenetel az valóban ég és föld.

De azt is fel kell ismernünk, hogy az állkapocstörés és a szóbeli bántalmazás nincs olyan messze, mint ahogy gondolnánk.

Szerencsére ez a nézőpont már Magyarország társadalmának szélesebb rétegeiben is megtalálható. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Renátó lett a ValóVilágok történetének legnagyobb vesztese. Ennek ellenére azonban még mindig fénykorát éli a családon belüli és párkapcsolati erőszak.

Hiába az intézkedések

Immáron több mint 10 éve, 2009. október 1-jén lépett hatályba a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló jogszabály, de a statisztikák alapján sajnos mind a mai napig nem nyújt védelmet az áldozatok számára. A NANE reprezentatív kutatási adataiból kiderül, hogy Magyarországon jelenleg több mint 223.000 nő él olyan kapcsolatban, ahol partnere fizikailag vagy s**xuálisan bántalmazza.

Ehhez képest elenyésző számú ideiglenes megelőző távoltartással kapcsolatos ügy van. Sőt, míg 2014-ben a rendőrség által elrendelt ideiglenes megelőző távolságtartások száma 1792 volt, 2018-ban már csak 1050.

 




 

Nagyon úgy fest tehát, hogy annak ellenére, hogy van egy olyan – nem is kicsi – réteg, akik nagyon elítélik az erőszakos viselkedést, még mindig rengeteg az olyan párkapcsolat, melyben az egyik fél rendszeresen bántalmazza a másikat. Így sokan hiába törnek pálcát Renátó elfogadhatatlan viselkedése felett, ha közben ők is ugyanezt csinálják.

A Covid rátett egy lapáttal

A koronavírus ráadásul csak rontott a statisztikákon, ugyanis a járvány elleni védekezés leghatékonyabb eszköze az otthonmaradás, ennek következtében pedig ugrásszerűen a nőtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetek száma.

„A karanténidőszak alatt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetszámok alaposan megnőttek az összezártság miatt. Ha az ember elveszíti a munkáját, a megélhetését, ha egyszerre kell mindenkinek otthon dolgoznia, a gyereknek tanulnia, egyszerűen úgy nő a feszültség az egyébként békés és egészséges családokban, párkapcsolatokban is, hogy kirobbannak és elvadulnak olyasfajta bántalmazások, melyek korábban az elviselhetőség határain belül voltak” – mondta az RTL érzékenyítő műsorban Tóth Olga, szociológus.

 

Szavait alátámasztja a NANE is, akik egy korábban a Noizz-nak küldött közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a koronavírus megjelenését követő izolációval párhuzamosan az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megnőtt a családon belüli és párkapcsolati erőszakkal összefüggő esetek száma nemcsak itthon, hanem világszinten is.

Amerikai kutatók továbbá azt is megfigyelték, hogy a családon belüli erőszak előfordulása növekszik a természeti katasztrófák, például hurrikánok után. A kutatók szerint ez:

  • egyrészt az elszigeteltség bántalmazó általi kihasználásának;
  • másrészt az intézményrendszerben (pl.: bíróságok) bekövetkezett változásoknak, fennakadásoknak is köszönhető.

A fennakadások miatt ugyanis a bántalmazók még kevésbé tartanak a felelősségre vonástól, miközben a már folyamatban lévő jogi ügyek is még tovább elhúzódnak.

—-

A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) civil szervezet lelki segélyvonala párkapcsolati és családon belüli erőszak áldozatainak és az áldozatok segítőinek nyújt segítséget. Ugyanúgy támogatják s**xuális visszaélések áldozatait, mint fizikailag, lelkileg vagy érzelmileg bántalmazott nőket.

A NANE és PATENT Egyesület ezért azt kéri, hogy a koronavírus elleni védekezés mellett még mindig fokozottan figyeljünk egymásra. Ha ismerünk olyan nőt, aki érintett, igyekezzünk fenntartani vele a kapcsolatot. Kiemelten fontos, hogy abban segítsünk, amiben az érintett segítséget kér. Ne kezdjünk el tanácsokat adni, ne kritizáljuk és legyünk megértőek.

 

 

 

 

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?