Egyéb

Döbbenetes fordulat: Választási csalás miatt vádat emelt az ügyészség egy tavalyi induló ellen

Szombathelyen tört ki a botrány.

 

Vas Vármegyei Főügyészség vádat emelt választás rendje elleni bűntett miatt a Szombathelyi Törvényszéken Normális Élet Pártja jelölő szervezet által a választási irodának leadott ajánlóívek miatt – derült ki a Vas megyei választási bizottság jegyzőkönyvéből, amelyet Czeglédy Csaba, Szombathely önkormányzati képviselője osztott meg a közösségi oldalán csütörtökön.

A képviselő arról írt, hogy tavaly a kamupártok szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltjei úgy adták le az induláshoz szükséges több mint 500 ajánlást, hogy azokat

a gyanú szerint a Fidesz gyűjtötte nekik.

Az indulók egyike Horváth Éva volt, akinek az ívein 300 hamis aláírást találtak – köztük halott emberekét is.

A politikus felkereste a választási irodát, akik arról tájékoztatták, hogy

eljárás indult választás rendje elleni bűntett miatt.

Azonban továbbra is ismeretlen annak a férfinak a kiléte, aki a hamis aláírásokkal teli ajánlóívet leszállította a Normális Élet Pártja jelöltjének. Czeglédy hangsúlyozta, hogy még mindig nem született ítélet a választási csalások elkövetőivel szemben, sőt attól tart, a nyomozás során nem is volt cél a felbjtók megtalálása.

Czeglédy Csaba posztját változtatás nélkül idéztük:

„Horváth Éva, Tömböly Tamás, Hegedüs Máté – gondolom, nem ismerősek a nevek, pedig tavaly ők Szombathelyen országgyűlési képviselőjelöltek voltak.

Hende Csaba annyira rettegett a vereségtől, hogy a kamupártok jelöltjei városunkban is megjelentek, és úgy adták le az induláshoz szükséges több, mint 500 ajánlást, hogy valójában nem ők, hanem a gyanú szerint a Fidesz gyűjtötte össze számukra.

A Munkáspárt jelöltjének ajánlóívein például számos szombathelyi ismert Fidesz-szimpatizáns neve volt megtalálható.

A három ember közül csak Horváth Éva szombathelyi. Ő legalább megpróbálkozott az ajánlások gyűjtésével, azonban a munkahelyére egy számára ismeretlen személy vitte be a szükséges mennyiségű aláírást tartalmazó íveket.

Hiába kérték többen is, hogy ne adja át a gyanús eredetű iratokat a választási irodának, mégis megtette. Több, mint 300 hamis aláírás volt az általa leadott íveken,

többek között elhunytak ajánlásai…

Megkerestem írásban a választási iroda vezetőjét, aki arról tájékoztatott – kommentbe beteszem a képernyőmentést a levélről –, hogy a Vas Megyei Főügyészség vádat emelt választás rendje elleni bűntett miatt a Szombathelyi Törvényszéken.

Az ügyészség tőlük szokatlan módon erről nem adott ki korábban közleményt, sőt, még csak

a vádlott vagy vádlottak monogramjait sem közölték,

pedig a nyilvánosságra tartozik, ki vagy kik azok a személyek, akik a vád szerint választási csalást követtek el Szombathelyen – Hende Csaba és a Fidesz érdekében.

Így egyelőre azt sem tudni, hogy az a tudomásom szerint zalaegerszegi fiatalember, aki Horváth Évának a hamis aláírásokkal teli ajánlóíveket átadta, vádlott lett-e.

Mindenesetre készítettem róla képet a városháza előtt tavaly február 23-án, ezt megosztom veletek,

hátha valaki felismeri.

A választásoknak már régen vége, a szombathelyi választási csalást elkövetőkkel szemben pedig még csak elsőfokú ítélet sincsen.

A Fidesz úgy alakította a jogszabályokat, hogy az ellenzéki jelöltek esélyét csökkentő kamujelöltek akkor is ott szerepelhessek a szavazólapon, ha annak egyértelmű gyanúja merül fel, hogy csalást követtek el az indulásuk érdekében.

Tartok tőle, hogy a nyomozás során egyáltalán nem volt cél a felbujtók megtalálása.”


(Czeglédy Csaba/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?