Belföld, Hírek

Jakab Péter bejelentette: elindul miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson

Jakab Péter Facebookon közzétett évértékelő beszédében vetett véget a találgatásoknak, és bejelentette, hogy ringbe száll az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.

 

 

 

 

 


Jakab Pétert tavaly ezen a napon választották meg a Jobbik elnökének, ez adta az apropót arra, hogy ma értékelje a 2020-as évet. Mint mondta, 6 százalékos pártból 14 százalékos párt lett a Jobbik, sőt, a fiatalok körében már a Fidesznél is népszerűbbek. Szerinte ugyanakkor pokoli nehéz éven vagyunk túl a vírus és a mögötte loholó gazdasági válság miatt, ám “ez az esztendő nyilvánvalóvá tette lehet, számítani a magyar emberekre”. Példaként külön kiemelte az egészségügyi dolgozókat, tanárokat, szülőket és a nyugdíjasokat.

– A parlamentben a 133 leggyávább magyar megmutatta, milyen az, amikor egy kormány nem tesz semmit a bajban – szúrt oda a kétharmadnak a pártelnök, aki szerint míg máshol a dolgozók bérének akár 80 százalékát is átvállalták, hogy mentsék a menthetőt, addig “a magyar kormány nem csinált mást, mint jachtozott, szórakozott, sorosozott”.

– Majd amikor tenni is kellett volna valamit, azt mondták, annyi ember ment már tönkre, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni – fogalmazott.

Jakab a kormány szemére vetette a választójogi törvény módosítását, “Európa megzsarolását”, az önkormányzatoktól való forrásmegvonást. Utóbbit többször is emlegette, illetve utalást tett Demeter Szilárd, Kaleta Gábor és Szájer József botrányára is. Arra, hogy a Fidesz beleírta az alaptörvénybe “az anya nő, az apa férfi” gondolatot, egy félmosollyal úgy reagált: “Meg akarták állítani Brüsszelt, végül Brüsszel volt az, aki felállította őket. Így járnak az álszentek. Mindenki változik.”

A pártelnök szerint az országnak összefogásra, szolidaritásra van szüksége.

– Ma Magyarország legszélsőségesebb, leggyűlölködőbb, legkirekesztőbb pártja a Fidesz. Tudom, tudom, egykoron a Jobbikban is voltak ilyenek. Ők ma már a Fideszt segítik. Mert a világ már csak ilyen, mindenki változik. Van, aki jó irányba, van, aki rossz irányba – vélekedett.

Orbán Viktor megjegyzésére, miszerint a Jobbik ma már Ballik, Jakab úgy reagált: “Értem én, a szélsőjobbról nézve minden baloldalinak tűnik, a jobbközép is.”

Szerinte a Jobbik az alacsony keresetű dolgozókat, a szegényeket és az elesetteket képviseli, ami nem baloldali, hanem keresztényi érték.

– Igen, mi Jobbikosok változtunk, sokat változtunk, és erre büszke vagyok. Ez a változás tette lehetővé az ellenzéki összefogást, ami lehetővé teszi a kormányváltást – terelte át a szót 2022-re Jakab, aki szerint a Jobbik nélkül “hiányozna az összefogás jobb lába”.

Ígéreteik között szerepel, hogy véget vetnek az urambátyám rendszernek, a megosztottságnak, a magyar dolgozók “olcsóságának”. Megerősítette a már korábban is hangoztatott dátumot: idén megtartják országszerte az előválasztásokat, legkésőbb október 23-án pedig egy színpadon fog állni az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a 106 egyéni választókerület jelöltje is.

– Lesznek piszony kemény küzdelmek, parázs viták, de nap végén nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt – üzent Jakab, majd bejelentette, vállalja a megmérettetést a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

– Ha a nap végén mást kell támogatnom, úgy a nemzetért azt is megteszem – szögezte le beszéde végén a pártelnök.

 

Az összefogás a nemzet igazi tartaléka

Évértékelés és bejelentés!

2020 a kormánynak a vég kezdete, az országnak viszont az újrakezdés lehetősége. 2021-ben éljünk ezzel a lehetőséggel!

#jakabpéter #jobbik #néppártján

Posted by Jakab Péter on Monday, January 25, 2021

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?