Belföld, Hírek

Sas József utolsó útja – fotók

Végső búcsút vesznek Sas Józseftől, a szertartás délben kezdődött a Kozma utcai izraelita temetőben. A koronavírus-járvány kapcsán életben lévő korlátozások miatt amúgy sem lehet 50 főnél több résztvevővel temetést tartani, de a család kérésére egyébként is zártkörű a Jászai Mari-díjas humorista búcsúszertartása.

 

 

 

 


13:06 – A búcsúztató a végéhez ért, Sas Józsefet végső nyugalomra helyezték. A szertartásra érkező gyászolók pedig már távoztak.

12:43 – A tömeg szótlanul vonul Sas József koporsója mögött.

12:40 – A szertartás ezennel véget ért, már pakolják a koszorúkat a sírról. Sas József özvegyét még mindig Hofi özvegye támogatja. A tömeg pedig már elindult, hogy utolsó útjára kísérjék Sast.

12:38 – Heller Tamás színész elcsukló hangon mondott beszédet, amelynek végén már nem bírta visszatartani a könnyeit és sírva búcsúztatta barátját.

12:34 – Egyik beszéd követi a másikat a szertartáson. Most épp Beregi Péter színész szólalt fel: „Már most hiányzol Jóska! Hiányozni fognak a hajnali telefonok is!”.

12:28 – Gálvölgyi János megható, érzelmes beszédet mondott a búcsúztatón, amelyben azt is megosztotta, 40 évig voltak barátok Sassal.

„Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek” – mondta Gálvölgyi.

12:11 – A gyászoló tömegben feltűnt Bodrogi Gyula, illetve a Jászai Mari-díjas magyar színész, Kabos László özvegye is, Urbán Erika, aki szintén elkíséri utolsó útjára a humoristát.

12:00 – Hofi Géza özvegye, Ildikó öleli, támogatja Sas József özvegyét. Mindeközben elkezdődött a búcsúztató. A tömeg megrendülten áll, csodás fehér rózsakoszorúk díszítik Sas koporsóját.

11:56 – Már Medveczky Ilona, Schobert Norbert édesanyja, Judit asszony, illetve Gálvölgyi János is megérkeztek a humorista búcsúztatójára.

11:44 – Gyülekeznek a gyászolók a Kozmai Utcai Izraelita Temetőben, ahol hamarosan kezdődik Sas József búcsúztatója. A családtagok mellett kollégák és rajongók is eljöttek, hogy utolsó útjára kísérjék a nagy nevettetőt. A humorista özvegye, Zsuzsa asszony megtörtént fogadja a reszvétnyilvánításokat.

Ahogy a Blikk korábban megírta: Sas József minden óvintézkedés ellenére elkapta a koronavírust, és emiatt kórházba kellett szállítani. A humorista az egyik fővárosi intézménybe került, információink szerint oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztető gépre tenni. Szerettei mindennap beszéltek vele telefonon és átadván, mennyien kívánnak jobbulást neki, ami nagyon jólesett a korábbi színiigazgatónak. Rengetegen aggódtak érte, sokan a legrosszabbtól tartottak az egészségi állapota miatt, hiszen korábban agyvérzés miatt sokáig volt kórházban. Sas József szervezete végül január 17-ére, vasárnapra virradó éjjel feladta a küzdelmet.

 

 

 

1

2

3

4

5

6

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu

Képek forrása: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?