Egyéb

VV Merci tovább alázza magát Moh és a nézők előtt is – videó

Merci nem adja fel, minden áron el akarja csábítani Moh-t, de már-már kínos, ahogy tényleg minden eszközt próbál bevetni.

 

 

 




 

Merci próbálta már mindenhogy: kedvesen, nyávogva, erőszakosan, sértődötten, idegesítően, kedvesen, de egy dolgot még nem vetett be arra, hogy elcsábítsa VV Moh-t.

Merci most ahhoz az eszközéhez nyúlt, amit eddig még nem próbált: egy kisebb színdarabot prezentált Moh-nak a nyugiszobában, melyben indokolatlanul magázódó megszólításban beszélt a fiúval és az újhullámos pinceszínházakat is megszégyenítő profizmussal fejezte ki kérését, hogy Moh csókolja meg őt napi kétszer-háromszor.

A fiú már többször is világosan elmondta, hogy nem szeretne semmit komolyat Mercitől, neki pont elég, hogy néha összebújnak, de már a csókot sem engedi a lánynak, mert nem akarja kihasználni, és nem akarja, hogy Merci félreértse a dolgot. Látszólag Moh rendkívül kellemetlenül érezte magát az előadás közben, ami Mercinek vagy nem tűnt fel, vagy egyszerűen nem érdekelte.

Merci szerint egyébként Moh csak azért kell neki, mert őt még soha senki nem utasította vissza a fiún kívül, így ez vonzó számára, hiszen ahogy a nagy indián bölcselet is tartja: „Mindig az kell, aki nehezen kapható.”

 

 

 

 

 

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?