Életmód, Érdekes

Japánban a házaspárok legtöbbször külön alszanak, és most azt is elmondjuk, hogy miért

Még a legkisebb házak és lakások sem akadályozzák meg a japán házaspárokat abban, hogy külön ágyban, vagy olykor egyenesen külön szobában aludjanak. Ez nem jelenti azt, hogy bármi probléma lenne a kapcsolatukkal, épp ellenkezőleg, ez szerintünk így jó.

 

 

 

Különböző alvási rend

Japán külön alvó házasok

Az első és legfontosabb dolog, ami miatt a japán párok a különalvást preferálják, az a különböző alvási rend. Nem akarják azért felébreszteni a párjukat, mert későn érnek haza a munkából, vagy korán indulnak el reggel, mert ez a másik pihenésének a rovására megy. Ilyenkor inkább egy másik szobában töltik az éjszakát, hogy mindkettőjük számára zavartalanabb és egészségesebb legyen a pihenés.

A gyerekek az anyjukkal alszanak

Külön alvás házasság

A japán édesanyák hagyomány szerint a gyermekeikkel alszanak, ezért az édesapáknak el kell dönteniük, hogy az ágy szélén szoroskodnak inkább, vagy átmennek egy másik szobába. Még a tudomány is bebizonyította, hogy a gyermekek édesanyjukkal történő alvás az anya és a gyermek számára egyaránt hasznos és egészséges, sajnos az apukák azonban már nem ilyen szerencsések.

Az édesanyjukkal alvás segíti a gyermekeknek a stabil testhőmérséklet és pulzus fenntartását, ráadásul csökkenti a hirtelen csecsemőhalál szindróma, vagy más néven bölcsőhalál esélyét.

Számukra a külön alvás egyet jelent a békével

Házasság külön alvás

Míg sok együtt alvó pár úgy gondolja, hogy a külön alvás a válás előtti utolsó lépés, a japánok ezt teljesen másképp látják. Számukra az alvás minősége mindennél fontosabb, és nem akarják zavarni egymást alvás közben. Külön alvás esetén nem kell megküzdenünk egymás horkolásával, éjszakai vécézésével, rugdosásával és egyéb kellemetlenségeivel, melyek sokszor álmunkban, teljesen öntudatlanul történnek.

A párok régen külön aludtak

Külön alvó házasok

A japánok régen futonágyakon aludtak, amik tulajdonképpen pamuttal töltött ágybetétek voltak. Ezek az ágyak a múltban csak egy méretben készültek, ezért még ha nagyon szerettek volna is együtt aludni éjszaka, kénytelenek voltak a saját helyükön, ha nem akartak reggel a hideg padlón ébredni, vagy egyéb kellemetlenségeket. Sok családban még ma is használnak ilyet, elsősorban azért, mert nem foglal sok helyet és könnyen tárolható.

Neked mi a véleményed a házasságban történő különalvásról? El tudod képzelni? Lehetetlennek tartod? Meséld el nekünk hozzászólásban!

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?