Életmód, Érdekes

18 fénykép, amely bebizonyítja, hogy minden frizura mögött egy egyedi történet bújuk meg

Biztosan észrevetted már, hogy egy jól megvágott frizura után szinte szárnyakkal, széles mosollyal az arcodon távozol a fodrászatból, míg egy kevésbé sikerült hajkorona komplett depressziót képes kiváltani. Ez nem véletlen, az ember haja ugyanis többet árul el tulajdonosáról és annak lelki állapotáról, mint hinnénk. Egy merőben új frizura kipróbálása például az esetek többségében jelentős magánéletbeli változást takar, de olykor az ennél kevésbé drasztikusabb hajviseletek mögött is komplett történetek rejlenek.

 

 

 

,,Úgy ismerkedtünk meg, hogy odaléptem hozzá és ezt mondtam: helló, ugyanolyan frizuránk van. Ez 5 éve volt, azóta házasok vagyunk.”
 
,,4 éven át tanultam, hogyan bánjak a fürtjeimmel. Ez lett az eredménye…”
,,Radikális változást szerettem volna az életemben, ehhez pedig az első lépés a frizurám átalakítása volt.”


,,Amikor leszereltem a haditengerészettől, megígértem magamnak, hogy soha többet nem vágatok hajat. Ez 5 éve volt. Ki gondolná, hogy 5 év alatt ennyi haj nő egy emberi fejre?!”
,,Több gyönyörű kislány édesapja vagyok, ezért meg kellett tanulnom a pillangó-konty kötést.”
,,A bal oldali képet mutattam meg a fodrászomnak, hogy ilyen hajat szeretnék. A jobb oldali képen látható a végeredmény. Több ilyen aranykezű emberre volna szükség…”


,,Sosem vágattam le a hajam, most azonban mégis kivételt tettem, hogy a levágott hajból parókát készíthessenek a rákos beteg gyerekeknek.”
Sosem tudhatjuk, milyen jó indokkal készül egy-egy frizura.
,,Néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalamon kértem tanácsot, hogy milyen hajat vágassak magamnak. Az ismerőseim ezt a frizurát javasolták és 100%-ig meg vagyok elégedve vele.”
,,Amikor bekerültem a főiskolára vs. 5 év múlva.”
,,Ma meglátogattam a húgaimat a kollégiumban. Csak nézz rá a fürtjeinkre és látni fogod, hogy egy család vagyunk.”
,,Ki mondta, hogy a göndör hajúaknak nem áll jól az aszimmetrikus frizura?! Boldog vagyok, hogy ezt választottam.”
,,Sokáig szenvedtem azzal, hogy kiegyenesítsem a hajam, mígnem egyszer rájöttem, hogy a természetes fürtök sokkal jobban állnak nekem.”
,,Két évig tartott, de végre teljesen megszabadultam a festett hajamtól.”
,,Az első fotó tavaly decemberben készült, a második pedig a napokban. Büszke vagyok erre a változásra!”

 

 

 

 

 

,,Gyerekkoromban mindig rosszul voltam, ha megláttam a tükörben a vörös göndör hajamat. Most, 49 évesen úgy érzem, hogy szerencsém van, mert fiatalít!”
,,Nagyon szeretem a fürtjeimet. Néha talán már túlzottan is…”
,,Ha megkérdezik, hogy milyen a hajam, sosem tudok magabiztos választ adni. Ez a három szál haj egyaránt az én fejemről származik…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?