Életmód, Érdekes, Külföld

13 bizonyíték rá, hogy a marokkói kultúra az egyik legkivételesebb a világon

A modern világban nehéz elképzelni, hogy létezik olyan kultúra, ahol az emberek nem használnak dezodort vagy fürdőkádat, pedig így van. Bár európai fejjel nézve furcsának tűnhet számunkra, de néhány országban – például Marokkóban – pontosan ez a helyzet.

 

 

 

1 Marokkóban a műanyag zacskók használatát törvény tiltja.

Marokko muanyag szatyor

2016-ban az ország a műanyag-fogyasztás szempontjából a 2. helyen állt, közvetlenül az Egyesült Államok mögött. A becslések szerint Marokkó évente mintegy 3 milliárd szatyrot állított elő, vagyis minden lakosra körülbelül 900 ilyen szatyor jutott évente. Ezért a kormány betiltotta a műanyag zacskók használatát. Tilos őket gyártani, eladni, vásárolni, egyszóval minden tilos, ami velük kapcsolatos. Az embereket inkább arra ösztönzik, hogy újrahasznosítható szatyrokat és zsákokat használjanak az áruszállítás céljából.

2 A taxik különböző színűek, várostól függően.

Marokkoi taxik

Marokkóban a taxik két kategóriára vannak osztva: kicsikre, és nagyokra. Ez előbbiek nem utazhatnak városon kívülre, és minden településen megvannak a maguk színei:

  • Rabatban: kék;
  • Mekneszben: kék;
  • Casablancában: piros.

A „nagy” taxik városon kívülre is mehetnek, és általában fehér, sárga, vagy szürke színűek. Ezeknek az autóknak gyakran rögzített útvonalaik is vannak, szóval majdnem úgy működnek, mint a buszok. Marokkóban egyébként szokás, hogy többen utaznak egy taxiban egyszerre, szóval, ha épp ott vagy, és beül melléd valaki a taxiba, ne lepődj meg nagyon.

3 Amikor a hőmérséklet 20°C alá csökken, a helyi gazdagok bundába bújnak.

Marokkoi bunda

Sok utazó számol be róla, hogy a marokkóiak előszeretettel bújnak kabátba, dzsekikbe és bundákba olyankor, amikor az utcán egyébként még valódi forróság uralkodik. (legalábbis számunkra) Az országban ez egyfajta „önfényezés”, ugyanis csak a gazdag emberek engedhetik meg maguknak, hogy meleg ruhákban járjanak.


4 Az első dolog, amit meghallasz egy marokkói városban, az a dudálás. Rengeteg dudálás.

9686a05c7596d233e47ff268bb

A helyi sofőrök szeretnek dudálni. Annyira szeretnek, hogy ez néha megrémíti a felkészületlenül érkező turistákat. A legkülönfélébb okokból kifolyólag képesek dudálni:

  • Például azért, mert piros van, és a mögötted álló nagyon siet, ezért figyelmeztetni akar, hogy hamarosan zöld lesz.
  • Amikor két ismerős sofőr látja egymást.
  • Sőt, még akkor is dudálnak, ha az elöl haladó autós úgy látja, hogy biztonságos az előzés, ezzel figyelmeztetve a mögötte haladót, hogy megkezdheti az előzést.

Nehéz tehát kiismerni, hogy ha ránk dudálnak Marokkóban, az miért is volt pontosan.

5 A fiatalok jövőjét szabály szerint a származásuk határozza meg.

Marokkoi emberek sikerei

Egy fiatalember jövője ebben az országban sok tényezőtől függ, de legfőképpen a születési helyétől, és a kapott oktatása minőségétől.

Például, egy marokkói srác, aki egy rangos városi iskolát végzett, valószínűleg menő munkát fog szerezni valahol Casablancában, szép háza és autója lesz, majdhogynem európai életet élve.

Ha ugyanez a srác vidékre született volna, és ott végzi a tanulmányait, akkor gyakorlatilag semmi esélye (de lehet, hogy vágya sem) lenne arra, hogy kitörjön a városba. Hiába végez egyetemet, a helyzetén az sem változtat.


6 Kevés házban és étteremben adnak evőeszközöket.

Marokko kezzel eves

A helyiek inkább a kezükkel, mintsem evőeszközökkel esznek. Történik mindez azért, mivel azon a véleményen vannak, hogy a kezük sokkal tisztább, mint az evőeszközök.

A marokkói emberek egyébként rengeteg teát isznak. Ha kevesebb, mint 3 csészével iszol mondjuk egy vacsora közben, azzal könnyen megsértheted a házigazdát.

7 A vidéki területeken sok marokkói nőnek van arctetoválása.

9376b452a7bc6467de7885a9be

A múltban minden marokkói nőnek tetoválás volt az arcán, karján, lábán, és egyéb testrészein. Ezek egyfajta amulettek voltak, melyek a különböző törzsektől különböztették meg őket.

Az idő múlásával a hagyomány ugyan feledésbe merült, de ma is sok (főként idősebb) marokkói nő található, akinek például tetoválása van az arcán.

8 A városokban sok nő nem takarja el a fejét, és inkább a nyugati divatot részesíti előnybe.

Marokkoi nok oltozkodese

Mi jut eszedbe, ha a marokkói nőkről hallasz? Valószínűleg elrejtett vállak és lábak, fejkendő, stb. Valójában ez azonban inkább csak az idős nőkre vonatkozik, akik teljesen más nevelést kaptak, mint a mai fiatalok.

Ma már egyre több nő (főleg a nagyvárosokban) inkább a farmert, magassarkú cipőt, és a pólót részesítik előnyben, ráadásul attól sem riadnak vissza, ha sminkelniük kell magukat. Emiatt persze sok negatív kritikát kapnak az idősektől, de ez sem érdekli őket.

9 A gyász színe itt egyáltalán nem a fekete.

Gyasz szine marokkoban 1

Marokkóban a gyászszertartások közben az emberek fehér ruhákat viselnek, számukra ez jelképezi a gyászt. Mellesleg hasonló a helyzet Indiában, Kambodzsában, és Kelet-Ázsia nagy részén is.

10 Az emberek itt nem szeretnek fényképezkedni. Ha engedély nélkül fotózod le őket, nagy bajba kerülhetsz.

Emberek fotozasa

Marokkó népszerű turisztikai célpontnak számít: az utóbbi években az országot szó szerint elárasztották a turisták. Sokan igyekeznek mindenről fényképet készíteni, beleértve a helyi lakosokat is. Ez azonban egy rossz ötlet.

A marokkói emberek nem szeretik, ha fényképezik őket, és bár egyébként nagyon barátságosak, egy ilyen dolog miatt könnyen konfliktusba kerülhetünk velük. A helyzetre létezik egyszerű gyógyír: fotózás előtt egyszerűen kérdezd meg, hogy szabad-e.

11 Marokkóban a legtöbb házban nincs fürdőszoba.

Furdes marokkoban

A modern otthonokban természetesen az embereknek van zuhanyzója és fürdőkádja, a legtöbb ember azonban közönséges vödröt és tálat használ erre a célra.

Ez nem jelenti azt, hogy Marokkóban esetleg higiéniai problémák lennének, csak az ott élő emberek fürdőkád helyett ilyen, jóval egyszerűbb módon tisztítják magukat. Mint a régi, szép időkben.

 

 

 

 

12 Kevés ember használ WC-papírt.

WC papir marokkoban

Marokkóban WC-papírral maximum a drága szállodákban, éttermekben és kávézókban találkozhatunk. Más helyeken ez valószínűtlen. Egy felkészületlenül érkező turista számára valószínűleg ez sok kellemetlen problémát okozhat.

A papír szerepét itt a víz váltja fel: szinte minden WC-ben található külön mosdó vagy vödör, amivel meg lehet oldani a tisztálkodást.

13 Hasonló a helyzet a dezodorokkal.

Marokko es a dezodorok

Marokkóban a testből áradó szagokat teljesen természetesnek tekintik. A helyiek általában nem cserélik naponta a ruhájukat, és nem használnak dezodort. Ehelyett inkább rózsavizet használnak. Ez minden kezdő turista számára életre szóló szagokat garantál.

Bónusz: mindenki szereti a macskákat, és ez alól Marokkó sem kivétel. Hiszed vagy sem, a képeken látható kövér macskák valójában kóbor macskák, ám a helyiek előszeretettel etetik az utcán bóklászó állatokat.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?