Hírek

Új módszerrel támadja a sejteket az új, mutáns koronavírus: sajnos, a gyermekeinkre is veszélyesebb lett

Máshogy fertőz, ezért a gyermekeket sem kíméli az koronavírus Angliában feltűnt új variánsa.

 

 

 




 

Bármennyire is kétségbeejtő volt a helyzet a tavasz óta tartó járvány alatt, azzal mindig nyugtathattuk magunkat, hogy legalább a gyermekeink szervezetére nincs komoly hatással a koronavírus. Mostantól azonban rájuk is jobban kell vigyáznunk. A kutatók eddigi adatai szerint ugyanis az Angliában az elmúlt hetekben elterjedt új, mutáns koronavírus már a gyerekeket sem kíméli.

– A jelek arra utalnak, hogy a mutáció hajlamosabb a gyermekeket is megfertőzni – mondta a Reuters-nek Neil Ferguson professzor. Az Imperial College járványügyi szakértője szerint mindez kiolvasható az adatokból. – Most arról kell minél több adatot gyűjtetünk, hogyan viselkedik a vírus ezután.

A kutatók szerint a vírus új mutációja másképpen hatol be az emberi sejtekbe, mint a korábbi variáns, ezért a gyermekek valószínűleg elveszítették természetes védettségük legalább egy részét.

– Nem kizárt, hogy emiatt a gyerekek is pontosan ugyanannyira kitettek az új variánsnak, mint a felnőttek – nyilatkozta Wendy Barclay professzor, az Imperial College vírusszakértője. Arról, hogy a betegség lefolyása is lehet-e olyan súlyos, mint az idősebb embereknél, egyelőre semmi biztosat nem tudtak mondani. De reménykedhetünk benne, hogy ha könnyebben el is kapják a betegséget, könnyebben át is vészelik. Fertőzni azonban ők is tudnak.

Kékkel a „hagyományos” vírus, narancssárgával az új mutáció arányát láthatjuk az angliai pozitív koronavírustesztekben. Mint látható, a mutáció rohamosan terjed.

A brit járványügyi szakemberek tehát azt tapasztalják, hogy a korábbinál jóval több fiatal és gyermek betegszik meg koronavírusban, a tesztek pedig nagy arányban az új mutációt mutatták ki a szervezetükben. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy miért terjed ilyen sebesen – 70 százalékkal gyorsabban – az új variáns, mint a vírus régebbi verziója.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?