Belföld, Hírek

Négy vírustagadónál jelentek meg a rendőrök

A vírusszkeptikusok, vírustagadók közül néhányan a közösségi médiában olyan bejegyzéseket, cikkeket terjesztettek, ami miatt a rendőrség ma négy ilyen személynél is megjelent – jelentették be az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Vélhetően Gődény György az egyikük, akit – felesége Facebook-bejegyzése szerint legalábbis – ma hajnalban elvittek a rendőrök.

 

 




 

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője viszont csak azt említette, hogy a rendőrök a számítógépeket foglalták le a négy érintett személy házánál. Gál állította, hogy nem feljelentésre indult el a vizsgálat, hanem hivatalból, azt több hete indították, rémhírterjesztés gyanújával.

A betegekről semmi újat nem tudtunk meg a rekordrövid, 10 percig sem tartó tájékoztatón. Galgóczi Ágnes , a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője elismételte a ma reggeli adatokat (bő 6000 új regisztrált fertőzött, 171 halott egy nap alatt). Azt tanácsolta, mozogjanak az emberek, sétáljanak.

És szólt arról is, ami szintén tudott volt, és amúgy elmondták egy nappal korábban is: a posta levelet visz a nyugdíjasoknak a koronavírus-oltóanyagról.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?