Celeb / Híresség

VV10: műsorvezetőtársat kap maga mellé Gáspár Győző a BeleValóVilágban

Gáspár Győző műsorvezetőtársat kap. Eddig egymaga vezette a ValóVilág testvérműsorát, a BelevalóVilágot, de úgy tűnik, nem bírta a tempót. Hogy ki kerül mellé, még nem derült ki: az RTL Klub elárulta, jelenleg is folyik a casting.

 

 

 




 

Egyelőre tehát nem találták meg Győzike partnerét. Az új műsorvezetőt valószínűleg a csatorna által foglalkoztatott műsorvezetők vagy szereplők közül választják ki, ugyanis ismert, tapasztalt emberek keresnek. Állítólag szóba kerültek már korábbi ValóVilág-szereplők, illetve ÉNB Lali is.

Az elmúlt időszakban az internetes népharag egyértelműen Gáspár ellen fordult, a Facebookon több csoport is létrejött. Egyesek mémeket és vicces videókat készítenek, mások komoly kritikával élnek, támadva az egykori Romantic frontemberét. Korábban azt pletykálták a csatornánál – amit egy, a neve elhallgatását kérő, a műsorban dolgozó ember megerősített a Blikknek –, hogy az RTL elgondolkodott a lecserélésén, ám később úgy döntöttek, inkább csak társat tesznek Győző mellé. Az állítást a csatorna nem erősítette meg. Gáspár és az RTL Klub között egyébként furcsa a viszony az utóbbi időben. Nemrégiben egy YouTube-interjúban Győzike azt állította, tervben van egy újabb Győzike-show, amit a csatorna később egyértelműen cáfolt.

 

Az üggyel kapcsolatban felkerestük az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságát, ahol a következőt mondták: „A ValóVilág10 powered by Big Brother kísérőműsora, a BeleValóVilág komplex személyiségű műsorvezetőt igényel, aki képes egyéni show-t csinálni a műsorból, így meg tudja osztani a teljes műsorfolyamot Gáspár Győzővel, aki saját maga kérte, hogy legyen váltótársa”.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?