Belföld, Hírek

Szijjártó elmondta, mi lesz a határzárral október 1-jétől

Október 1-től is fennmaradnak a belépésre vonatkozó korlátozó intézkedések a határokon.

 

 

 




 

Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV kérdésére elmondta, a vírus utánpótlását csak a határzárral lehet elvágni, annak feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne. Hozzátette, a visegrádi országok számára továbbra is élnek a könnyítések.

„Ezt a feladatot adták nekünk a magyar emberek, akik válaszoltak a nemzeti konzultációban feltett kérdésekre is, tehát mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberek életének, egészségének és a gazdaság működőképességének a megvédésével ellentétes lenne, hogyha most enyhítenénk a határátkelési szabályokon” – felelte Szijjártó Péter.

Bár az EU kifogásolta a visegrádi országok könnyített beutazását, a külügyminiszter szerint ők kivételt képeznek. Elmondta, a járvány kezelése során eddig a visegrádi országokkal működtünk együtt, emiatt a legjobb járványügyi információkkal az ottani helyzetről rendelkezünk.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?