Celeb / Híresség

Győzike a kamerák előtt alázta meg Cseke Katinkát

Hosszan méltatlankodott, alaposan lehúzta főztjét, nagyjából azt mondta róla, ehetetlen és igénytelen.

 

 

 




 

A Vacsorakirályban hetente öt ismert ember főz, minden nap más a vendéglátó. Sokszor nem akarják megbántani a házigazdát, de a hétfői adásban Gáspár Győző nem udvariaskodott. „Én az igazságot fogom mondani. Mi gasztronómiában élünk a feleségemmel” – ezzel kezdte, majd a többiek értetlenkedő nevetését hallva megmagyarázta, hogy az azt jelenti, legalábbis szerinte, hogy kóstolni járnak.

 

 

 

„Katinka! Ha én vendégeket hívok az otthonomba, akkor nem túlélni akarok. Arra kíváncsi a néző, kedves Katinka, hogy készítjük el azt a nyomorék gyümölcslevest! Konzervből, megveszem X ezer forintért? És nem megyek el a piacra? Ha Gáspár Győző nem szól, akkor a mai napig nem kapunk innivalót. Én könyörögtem ki magamnak!” – sopánkodott Győzike, aki hajlamos egyes szám harmadik személyben beszélni önmagáról.

„A pestós csirkében is egyből éreztem, hogy konzerv. Lehet, hogy nagyon durva vagyok, de ha nekem ezt adja az unokatestvérem, akkor azt mondom, hogy etesd meg a konzervlevesedet azzal, akivel akarod (…), a grízt meg vidd be a kórházba a nagymamádnak” – szónokolt Győzike, Cseke Katinka pedig szóhoz sem jutott, csak így nézett maga elé.

 

 




 

Végül 5-ből 2 pontot adott, azt is csak azért, mert a rakott krumpliban nem talált hibát. A műsor hétköznap este 7-kor fut a Life TV-n, új adásokkal.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?