Érdekes, Film

20 hasznos trükk a mozifilmekből, amiket a mindennapi életben is könnyedén hasznosíthatunk

A filmek nemcsak egyszerűen szórakoztatóak, de sokszor tanulhatunk is belőlük. A családi filmekből például kedvességet és empátiát, a drámafilmekből pedig hasznos tapasztalatokat meríthetünk, melyeket aztán a való életben is remekül hasznosíthatunk. Akadnak olyan filmek is, melyekből értékes trükköket tanulhatunk, például azt, hogyan hívjunk randira egy idegent, vagy hogy milyen is a jó spagetti szósz recept.

 

 

 

  • Keresztapa című filmből megtanulhatjuk a tökéletes spagetti szósz receptet, ugyanis a Clemenza által használt recept mindent tartalmaz, amit kell: vegyünk egy fokhagymát, pirítsuk meg olívaolajban, adjunk hozzá paradicsomot és paradicsomszószt, majd forraljuk fel. Ezután adjuk hozzá a húst, majd a végén egy kis bort és cukrot. Ennyi a titok.
  • Bridget Jones naplója című film főszereplője nagyszerű példakép. Nem mindenben persze, de a naplóvezetési szokását feltétlenül érdemes követni. A pszichológusok véleménye szerint a személyes napló vezetése ugyanis nagy hasznunkra lehet a mindennapi stressz kezelésében.
  • Neveletlen hercegnő című romantikus komédia nézésekor érdemes figyelmet fordítani a benne látható tanácsokra. Például arra, hogyan ül egy igazi hölgy. Egy igazi hölgy sosem ülhet terpeszben, a lábait mindig kereszteznie kell a bokájánál, miközben a térdei kissé döntve vannak.

Neveletlen hercegnő

  • Az Angel-A című filmben hasznos technikát láthatunk az önértékelés javítására. A tükrös jelenet a valóságban is nagy hasznunkra lehet: egyszerűen álljunk szembe a tükörrel, és írjuk le, amit látunk. Próbáljunk az előnyeinkre koncentrálni, ezekből pedig erőt és magabiztosságot meríteni a mindennapokban.
  • Az Egek ura című filmben George Clooney hasznos tanácsokkal látja el azokat, akik gyakran repülnek. Például azt tanácsolja, hogy becsekkoláskor álljunk olyan sorba, ahol sok az ázsiai, mivel az ázsiai emberek nem szoktak sok poggyászt vinni magukkal, ami azt jelenti, hogy a sor is gyorsabban halad majd.
  • A Wall Street farkasa című film rendezői mindannyiunknak megtanították, hogyan kell eladni egy tollat. Ez jó, azonban a mögötte található marketing stratégia még hasznosabb: tegyünk fel egy kérdést, ami felfedi az adott személy kielégítetlen igényét, majd tegyünk ajánlatot annak kielégítésére.


  • Trónok harca című sorozatban Tyrion Lannister értékes tanácsokkal lát el, hogy hogyan szűrjük ki a pletykás (áruló) embereket a környezetünkben. A lényege, hogy mindenkinek ugyanazt a történetet meséljük, de más-más részletre összpontosítva. Így amikor visszahalljuk a pletykát, már tudni fogjuk, hogy ki indította azt el. Állítólag Kim Kardashian is hasonló technikát használt egyszer, hogy kiderítse, a baráti köréből ki értékesíti a személyes fényképeit a magazinoknak.

Tyrion Lannister Trónok Harca

  • Ha unalmasnak találjuk az életünket, akkor játsszuk el Az igenember című film főhősének szerepét, vagyis Jim Carrey-hez hasonlóan próbáljunk meg mindenre igent mondani. A korábban magába zárkózó film főhősének az élete ettől radikálisan megváltozott, és sokkal boldogabb, szórakoztatóbb lett az élete. A mi életünkben is hasonló folyamat mehet végbe, ha nyitottabbak leszünk az új lehetőségekre, és vakon belevágunk az ismeretlen dolgokba.
  • Hasonlóan értékes tanácsot láthatunk A jövő kezdete című filmben, igaz, ennek megvalósítása kissé bonyolult. A lényeg, hogy amikor valakinek szívességet teszünk, kérjük meg, hogy ne nekünk, hanem három véletlenszerű embernek viszonozza a kedvességet. Ha mindenki betartaná ezt a szabályt, a világ rövidesen egy sokkal jobb hely lehetne.
  • Ha szeretnénk próbára tenni a barátságunkat vagy a párkapcsolatunkat, akkor ismételjük meg a BÚÉK című filmben látottakat: ültessük le a barátainkat és a párjainkat egy asztal köré, majd tegyük ki a mobiltelefonjainkat. A játék ideje alatt mindenkinek hangosan fel kell olvasnia a telefonra érkezett üzeneteket, a telefonhívásokat pedig kihangosítva felvenni. A filmben ez nem jól sült el, de még ha esetleg mi is így járunk, legalább világossá válik, hogy kire számíthatunk és kire nem.
  • Malèna című filmben Monica Bellucci-nak köszönhetően megtanulhatjuk az olasz nők szépségének egyik furcsa titkát. A főszereplő az egyik jelenetben apróra vágott citrommal keni be a dekoltázsát. Ez az elsőre furcsa trükk tényleg működik a citromlé ugyanis tonizálja a bőrt és javítja annak rugalmasságát.

Monica Bellucci citrom

  • Híd Terabithia földjére című filmben Leslie elég egyértelműen megmutatja a gyerekek és tizenévesek számára, hogy a tévézés megöli az agysejteket. A lány ugyanis nem néz tévét, ami miatt rendkívül sokoldalú és gazdag a képzelőereje.
  • Boldogabbak lehetünk, ha tudatosan a pillanatnak élünk. Például, ha egy almát eszünk, akkor koncentráljunk az almára, és semmi másra. Erre A békés harcos útja című film tanított meg, és a segítségével valóban boldogabb lehet az életünk.
  • Szeretném, ha szeretnél című filmben apró, ám annál bölcsebb trükköt hallhatunk: a cukorkadrazsék választásakor érdemesebb barna színű drazsékat választanunk, azok színezéséhez ugyanis kakaót használnak, nem úgy, mint a többihez, amihez mesterséges színezőanyagokat kevernek. Lényegében tehát kevésbé káros az egészségre.

Szeretném, ha szeretnél

  • Good Will Hunting című filmben a főszereplő szégyelli az ellenfelét, mert 150 ezer dollárt költött az oktatásra, amit 1,5 dollárért is elsajátíthatott volna a könyvtárban. Ha átültetjük ezt a gondolatmenetet a modern világba, ahol a könyvtár szerepét most az internet váltotta fel, akkor sok pénzt spórolhatunk: drága kurzusok helyett próbáljunk meg először az interneten megkeresni a szükséges információkat. Sok hasznos oktatási oldal van, melyek használata teljesen ingyenes.
  • Az ördög Pradát visel című filmben iskolapéldáját láthatjuk annak, hogyan NEM szabad viselkedni egy állásinterjún. A jelentkező azt sem tudta, milyen társasághoz jelentkezett, mivel csak egyszerűen mindenkinek elküldte az önéletrajzát, akinek csak lehetett. Ez nem a legjobb taktika egy állásinterjún.
  • Ennek a tökéletes ellentétét láthatjuk a Rachel McAdams-féle Ébredj velünk című filmben, ahol a főhős egy reggeli show produceri állására jelentkezik. A munkáltató kezdetben mindent megtett, hogy elriassza a nőt, a nő azonban minden negatívum ellenére egy nagyon érzelmes beszédet mond arról, hogy milyennek képzeli a showt. A munkáltató ezután hangosan felolvassa a nő önéletrajzának gyengeségeit, a főszereplő azonban nem jön zavarba, és válaszul magabiztosan kiemeli a legjobb tulajdonságait. Az ilyen lelkesedéssel rendelkező alkalmazottak igazi kincsek a munkáltató számára.

Ébredj velünk

 

 

 

 

  • Jobs – Gondolkozz másképp című filmben Steve Jobs egy szokatlan viselkedési modellt mutat be a tárgyalások közben. A potenciális befektetőkkel folytatott találkozón úgy viselkedik, mintha ő választana jelöltet a projekt finanszírozása. Ez annyira összezavarja a befektetőt, hogy nincs más választása, mint hinni a projekt sikerében, és befektetni a pénzét. Ez a taktikát a valóéletben is felhasználhatjuk.
  • Csokoládé című filmben egy Pazar kulináris trükk szerepel: a hősnő Juliette Binoche egy kis chilit ad hozzá a forró csokoládéhoz. Ezzel valóban „meglephetjük” az ízlelőbimbóinkat, még akkor is, ha otthon magunknak készítjük el így a kakaónkat. A paprika íze ellensúlyozza az ital édességét, ugyanakkor kiemeli annak ízét.
  • Doktor Szöszi című filmben Elle Woods egy hasznos trükköt mutat arra, hogyan vegyük rá a férfiakat, hogy meg merjék tenni azt a bizonyos első lépést. A technika lényege, hogy tegyünk úgy, mintha elejtenénk valamit, és mi nem látjuk. A férfiak ekkor odajönnek, segítenek felvenni az adott dolgot, és mivel a kezdeti lendület már megvan, jó eséllyel randira is hívnak.

Doktor szöszi

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?