Belföld, Hírek

Magyarország már nem az adócsalók országa: biztató hír jött

Budapest — Egyre nehezebb itthon az adócsalók dolga, s egyre kevesebben tudnak kibújni az adófizetési kötelezettségeik alól – mindezt már az Európai Bizottság is elismeri.

 

 

 




 

Az általános forgalmi adóról szóló jelentése szerint Magyarország az egyik éllovas az adóelkerülési mutatók javulását illetően: 2017 és 2018 között például nálunk csökkent a legnagyobb mértékben, 5,1 százalékkal az adóelkerülési ráta. Míg 2013-ban 21 százalékos volt az adóelkerülési ráta, addig 2019-re 6,6 százalékra csökkent, amivel a legtöbb tagállamnál jobbak vagyunk.

Igaz, messze vagyunk Svédországtól, ahol egy százalék alatti az elcsalt áfa aránya, de az osztrákoknál, olaszoknál vagy a briteknél is jobba állunk, nem beszélve a visegrádi országokról vagy Romániáról, ahol a jelentés szerint minden harmadik lejt elcsalhatnak. A kormány a gazdaságfehérítő intézkedéseivel magyarázza a szemmel látható javulást, vagyis hogy a lehető legtöbb céget és vállalkozást elektronikusan bekötöttek az adóhatósághoz.

„Az online korszak bevezetése előtt még az Európai Unió legnagyobb adóelkerülési mértékével bíró államai között szerepelt Magyarország” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki 2014-től, az online pénztárgépek kötelezővé tételétől számítja az adózási morál javulását, amit a következő évben induló, a fuvarozókat érintő ekáer-rendszer tovább fokozott.

„2018 júliusától az online számlázás bevezetésével még tovább szűkült a csalárd adózók mozgástere” – fogalmazott a miniszter.

Ha kiskaput kell keresni, abban bizony jók vagyunk mi, magyarok, de egyre nehezebb trükközni

 

 

 

 

 

Az adószakértő szerint legfeljebb becsülni lehet az adóelkerülés mértékét, pontos számokkal nem lehet mérni, ugyanakkor elismerte, hogy valóban érezhető a javulás.

„Az biztos, hogy sokkal hatékonyabbak és gyorsabbak lettek az ellenőrzések, az adózási fegyelem pedig javult annak köszönhetően, hogy az adóhatóság sokkal több mindent lát, mint korábban” – mondta a Blikknek Angyal József okleveles adószakértő, aki tart attól, hogy a járványhelyzet és a nehéz gazdasági helyzet ronthat az eddigi eredményeken, és sok adózó menekül az adóelkerülésbe.

A szakértő szerint az építőiparban, a turizmusban és a rövid távú lakáskiadásban, az airbnb-ben lehet a legnagyobb az adóelkerülők aránya.

„A kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa megszűnése után a 27 százalékos áfánál borítékolható, hogy lesznek ügyeskedők, a turizmusban és az airbnb-ben is sokan mellőzik a számlaadást” – tette hozzá.

Az általános forgalmi adó kulcsa Európában itt a legmagasabb, 27 százalékos, nem véletlen, hogy ebből az adófajtából folyik be a legtöbb az államkasszába, közel kétszer annyi, mint a személyi jövedelemadóból. 2010 környékén még közel egyforma volt a két adónemből beszedett összeg.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?