Celeb / Híresség

Újabb ötlettel állt elő Alekosz: a budafoki lakosok után most a Törley gyárat is megadóztatná az egykori villalakó

A ValóVilág negyedik szériájának győztese továbbra is anyagi kompenzációt követel az általa nyújtott szórakoztatásért.

 

 

 




 

Nem hajlandó lemondani a véleménye szerint neki járó milliókról Alekosz. Az egykori reality-hős a múlt héten jelentette be közösségi oldalán, hogy szíve szerint megadóztatná Budafok lakosait, hiszen annak idején remekül szórakoztak rajta, amikor a városrészben felépített villában volt. Ahogy ő fogalmazott, „ha van bennük betyárbecsület”, minden helyi lakos ezer forintot fizet neki a boldog hónapokért cserébe.

Bár kétségtelen, hogy Alekosz komoly érvekkel próbálta alátámasztani, miért is járna neki ez az összeg, a számlájára azóta sem érkezett egyetlen forint sem, így új tervet ötölt ki, arra jutva, hogy ha a lakosok nem is, majd a helyi Törley pezsgőgyár fizeti ki neki az utólagos gázsit.

„BUDAFOK, ELESETT.

A város fizetésképtelen. Egy hét telt el, de az emberek nem mutattak fizetési hajlandóságot. Ezer forint nem sok, viszont méltányosságból összeadva, nekem jól jött volna. Úgy tűnik, nincs betyárbecsület!

Túllépve a budafokiak fukarságán, az ügyet nem adom föl. Ezennel megszólítom Budafok szívét, éltetőerejét, büszkeségét, a patinás múlttal rendelkező gyöngyöző bor székhelyét, a TÖRLEYT.

Fizesse meg a TÖRLEY azt, amit a budafoki ember nem tudott! A fél ország piás, az emberek isznak, megy a cég. Van pénz! Remélem, betyárbecsület is.

Megdöbbentő számomra, hogy a budafoki ember a pezsgőt választja az ABC ben parizer helyett. Ugyanakkor beszédes is ez a felelőtlen struccpolitika!

Kérem a TÖRLEY vezetőségét, gondolják át, elemezzék a 2010-11 es pezsgőfogyasztást, és döntsenek. 50 millió forint ott nem okozhat gondot.

Ne ezen múljon a nagymúltú név becsülete, a budafokiak belévetett hite, múlt és jövő generációk ikonikus példaképe. Fizesse hát meg azt, amit a budafoki ember nem tudott! Legyen végre betyárbecsület.

Budafok vagy így, vagy úgy, de fizetni fog.

Előre is köszönöm, Alekosz” – írja közösségi oldalán az egykori villalakó.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?