Belföld, Hírek

Megszólalt Szijjártó a magánjachtról: nem oszt meg róla információt

Először szólalt meg azóta, hogy az Átlátszó felvételeket készített róla egy adriai luxusjachton.

 

 

 




 

A külgazdasági és külügyminiszter kedden szólalt meg először a nyilvánosság előtt, mióta kiderült, hogy Szíjj László hatmilliárd forint értékű luxusjachtján utazott.

hvg.hu tudósítása szerint Szijjártó a 471. számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának átadási ünnepségén azt mondta, hogy a megjelent írások sértik az igazságérzetét.

„Az életem egy nyitott könyv, ez azért van, mert a munkával fenntartott idő 100 százalék” – fogalmazott Szijjártó, aki szerint ugyanez viszont nem igaz a magánéletére, a családi vakációjára, a jachtozást pedig ennek tartja.

Emellett azt is hozzátette, arra kér mindenkit, hogy ezt tartsák tiszteletben. A munkájával kapcsolatban pedig ezután is minden információt meg fog adni.

„Nálam a jogszabályok tiszteletben tartása nem szezonális kérdés, abban biztosak lehetnek, hogy a rám vonatkozó jogszabályokat a közéletben és a magánéletben is tiszteletben tartom” – tette még hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

A hvg.hu azon kérdésére, hogy miből fizette ki a jachton töltött időt, nem válaszolt.

Szijjártó a jachtozásról: Az életem egy nyitott könyv

Szijjártó most megmagyarázhatja,mit keresett egy milliárdos jachtján

Közzétette: HVG – 2020. augusztus 25., kedd

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?