Kvíz

8 fejtörő, amin egész nap gondolkodni fogsz

Ezek a rejtvények egész napra jó elfoglaltságot jelentenek, ha a teendőid közötti szünetekben szeretnéd egy kicsit felfrissíteni az agytekervényeidet.

(A megfejtést alul találod meg.)

 

 

 

1. Volt egyszer egy öregember, aki a három lányával élt együtt. Egy nap az apa nagyon beteg lett, és eljött érte a kaszás. A legidősebb lány megkérte a halált, hogy hadd élhessen az apja még egy évet. A kaszás belement. Pontosan egy év elteltével visszatért, ám ekkor a középső lány kérlelte, hogy adjon még egy évet az apjuknak. A halál ebbe is belegyezett. Egy év múlva ismét visszatért, ekkor pedig a legfiatalabb lány állt elé egy gyertyával a kezében, és azt kérte, hogy addig élhessen az apja, amíg a gyertya le nem ég. A halál könnyedén belement, és soha nem tért vissza. A kérdés, hogy miért?
2. Pali egy 25 méter hosszú létrán állt, amikor hirtelen megcsúszott és a leesett a földre, ám mégsem esett semmi baja. Hogyan lehetséges ez?
3. Van két vödör, melyek közül az első 25 C hőmérsékletű vízzel van megtöltve, míg második 25 F hőmérsékletű vízzel van megtöltve. Ha ugyanakkora magasságból beleejtünk a vödrökbe egy-egy pénzérmét, melyik süllyed el hamarabb a vödör aljára?


4. Egy mezőn varázsbokrok teremnek. A bokrok száma mindennap a kétszeresére nő, így a 10. napra növi be a teljes mezőt. Hányadik napon volt a mező fele benőve?
5. Tíz ember van egy szobában, ahol mindenki lát mindenkit és az egész szobát. Neked van egy almád, amit szeretnél úgy elhelyezni ebben a szobában, hogy ne láthassa mindenki. Hogyan oldod meg?
6. Van egy piros és egy kék autó. A piros 40km/h sebességgel halad, míg a kék 60 km/h-val. Egyszerre indulnak el, de később mégis egymás mellé érnek. Hogyan lehetséges ez?
7. Két barátnő, Anna és Panna sétálni indultak az erdőbe, ám hirtelen hatalmas vihar támadt, ezért azonnal berohantak egy elhagyatott viskóba. Mire elállt az eső, nagyon megéheztek, ezért Anna elindult valami ennivalót keresni. Hamarosan talált is egy almafát, de amint beleharapott a gyümölcsbe, azonnal almafává változott. Fél órával később Panna utána ment, mire ezeket a szavakat hallotta: “A barátnőd almafává változott. Ha elsőre megmutatod, hogy melyik fa az, vissza változhat emberré, de ha nem, örökre fa marad.” Panna egy kis nézelődés után határozottan rámutatott arra a fára, amelyik Anna volt. Hogyan találta ki Panna, hogy melyik fává változott Anna?
8. Három férfi egy farönköt visz a vállán. Melyik férfi cipeli a legnagyobb súlyt?

Megoldások

1. Mert a lány elfújta a gyertyát, így az soha nem égett le.
2. Paul a létra legalsó fokán állt.
3. Az első vödörbe dobott érme süllyed el hamarabb, ugyanis a második vödörben lévő víz meg van fagyva.


4. Mivel mindennap megduplázódik a bokrok száma, így a 9. napon növi be a mező felét, ugyanis csak így lehetséges, hogy a 10. napra benője a teljes mezőt.
5. Az almát az egyik ember fejére teszed, így nem láthatja mindenki, ugyanis akinek a fején van, az nem látja.
6. Egyszerre, de ellenkező irányból indultak, így elhaladnak egymás mellett.

 

 

 

 

 

7. Mivel nem sokkal korábban még esett az eső, ezért Anna volt az egyetlen fa, amelyik nem volt vizes.
8. A középső férfi 25%-al több súlyt cipel a többiekhez képest.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?