Belföld, Hírek

Megölte, majd elásta várandós anyját a besokallt tóalmási tini

Nem bírta tovább labilis, verekedős és agresszív anyját a tóalmási fiatal, a 16 éves Sz. Botond. A fiú ezért a már várandós asszonyt megfojtotta és a testét egy emésztőgödörbe dobta. A környékbeliek és a család kiállnak Botond mellett, aki  csütörtökön áll bíróság elé.

 

 

 




 

Mint arról a Bors írt, az asszony 2013-ban tűnt el, de testét csak évekkel később, tavaly tavasszal találták meg tóalmási házuk melletti emésztőgödörben. Kiderült, hogy saját fia, az akkor 16 éves Botond gyilkolta meg, ugyanis a fiatal fiú nem bírta tovább anyja terrorját. Szilviát ugyanis jól ismerték a környéken, hét apától hét gyereke volt, sosem dolgozott, gyerekeit és anyját terrorizálta, verte, bántalmazta, sokszor brutális dührohamokat kapott, olyankor pedig valósággal tombolt, szétverte a házat, kitörte az ablakokat, megesett, hogy öngyilkosságot is megkísérelt.

A gyerekek élete valóságos rémálom volt Szilvia mellett, amelyik tehette, el is költözött tőle, volt, akit az apja menekített ki elborult anyja karmai közül, Botond apja pedig külföldre menekült Szilvia elől.

Egyik öngyilkossági kísérlete után azonban már csak a sürgős orvosi segítség tudta megmenteni, ezután viszont leromlott az egészsége, két gyereke és édesanyja ápolta. De dühöngő kedve nem csitult, továbbra is ütötte-verte az őt ápoló gyerekeit, olyannyira, hogy már az iskola is észlelte a sérüléseiket, és a legkisebbeket elvették tőle, már csak a két, felette gyámkodó nagyobb maradt mellette.

 

 

 

 

Botondékat hideg zuhanyként érte, mikor 2013-ban rájöttek, hogy anyjuk ismét gyermeket vár. Botond akkor már nem tudta tovább elviselni agresszív anyját, így döntő lépésre szánta el magát: szeptember elején, miután a testvére dolgozni ment, egy párnával álmában megfojtotta anyját, majd testét a ház melletti emésztőbe dobta. Titkát egészen hat évig őrizte, majd őrizetbe vették. A környékbeliek és a rokonok azonban egy percig sem ítélték el őt, mitöbb a tini mellett álltak. Szilvia volt apósa elárulta: unokája szívből gyűlölte az anyját:

AMIKOR SZEDTE A GYÓGYSZERÉT, CSENDES VOLT, DE HA NEM, VAGY IVOTT, KŐ KÖVÖN NEM MARADT. NEM LEHETETT LEÁLLÍTANI.

Volt, hogy az anyja, az aktuális férje, meg a gyerekek ide rohantak előle, zokogtak, hadd jöjjenek be elbújni. Olyankor átmentem, de úgy kellett lefogni. Kitörte az ablakokat dühében, ki tudja, hányszor üvegeztem utána. Az unokám is gyűlöli az anyját. Nem csoda, ha a fiú nem bírta tovább – sorolta akkor a Borsnak az após, aki szerint a fiú csendes, jó gyerek volt.

Botond jövő hét csütörtökön áll először bíróság elé, a környék még mindig kiáll mellette:

REMÉLJÜK, HOGY FELMENTIK. SOHA NEM BÁNTANA MÁST, ÍGY IS AZZAL A TUDATTAL KELL LEÉLNIE AZ ÉLETÉT, HOGY EMBERT ÖLT, PEDIG NEM VOLT SOHA ROSSZ GYEREK

– mondta a Borsnak most egy helybeli.

 

 

 

 

forrás: borsonline.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?