Egy siófoki térfigyelő kamera felvétele segíthet tisztázni, pontosan hogyan vesztette az életét Csoki, vagyis az a 41 éves kaposvári férfi, akinek a holtteste két nappal azután került elő, hogy egy vízibicikliről beesett a Balatonba. Közben a rendőrség már bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a halálesettel kapcsolatban, most pedig megszólalt az egyik rokon is.
-
Egy kaposvári férfi egy vízibicikliről esett a Balatonba, a holtteste két nappal később került elő.
-
Egy térfigyelő kamera felvételén látható, hogy két vízibicikli ütközött, aztán valaki a vízbe esik, majd elmerül
-
A család szerint a férfit az ismerősei hagyták cserben, nem kapott segítséget
-
A férfi nem tudott úszni, a balesetkor pedig az egyik keze sérült volt.
-
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt már bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz
Valószínűleg Csoki életének utolsó pillanatai láthatók azon a felvételen, amelyet egy térfigyelő kamera rögzített. A nehezen kivehető videón az látható, ahogy két sárga vízibicikli összeütközik, majd valaki beesik a vízbe, aztán szinte rögtön elmerül. A felvételt a Tények tette közzé.
A riportban Csoki egyik rokona elmondja, hogy a holttestet a part menti szikláknál találták meg hajnalban, oda sodorta ki a víz. Éppen annak a helynek a közelében, ahol a vízibiciklik is vannak. Ezután a családtag ingerülten kéri számon, hogy miként hagyhatták cserben a 41 éves Lászlót, aki belefulladt a Balatonba.
Ilyen nincs, hogy ott hagytok valakit!
„Ilyen nincs, hogy ott hagytok cserben egy embert! Ilyen nincs!” – fakad ki a férfi.
Szerintük a férfit az ismerősei hagyták meghalni, nem segítettek neki, miután vízbe esett, ráadásul csak jóval később kértek segítséget a partról.
A család már korábban is elmondta, hogy a tragikus körülmények között elhunyt férfi nem tudott úszni, ráadásul a balesetkor az egyik keze is sérült volt.
Fordulat jöhet Csoki halálának ügyében
Amint arról korábban ma beszámoltunk, fordulat állhat be Csoki halálának ügyében. A rendőrség először közigazgatási eljárást indított, ám csütörtökön bejelentették: a bűnügyi igazgatóság vette át a nyomozást, vagyis a rendőrség már nem zárja ki, hogy bűncselekmény történt.
„Mivel a közigazgatási hatósági eljárásban az eset valamennyi részletét érintően megnyugtatóan állást foglalni nem lehet, ezért a körülmények teljes körű tisztázására a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el” – olvasható a rendőrségi közleményben.






