Hírek, Külföld

Rendkívüli helyzetet rendeltek el Belgrádban a koronavírus berobbanása miatt

Belgrád polgármestere, Zoran Radojičić bejelentette: a nap folyamán a koronavírus-járvány megfékezéséért a városi válságtörzs bevezeti a rendkívüli helyzetet Szerbia fővárosában.

 

 

 




 

A jelenlegi információk szerint három új korlátozást hozhatnak be:

  • Ezentúl a zártkörű rendezvényeken maximum 100 fő vehet részt, akik kötelesek lesznek betartani a 1,5 méteres szociális távolságot.
  • A kinti rendezvényeken maximum 500-an lehetnek.
  • Az éttermek, a kávézók és a szórakozóhelyek csak este 11-ig lehetnek nyitva.

Az államfő, Aleksandar Vučić csütörtök este az RTS műsorában beszélt a tervezett fővárosi korlátozásokról. Vučić szerint a legtöbb koronavírus-fertőzött Szerbiában Belgrádban található, a fertőzöttek 82,5 százalékát itt regisztrálták.

Az államfő elmondta, hogy egyelőre nem zárják le Belgrádot, de ha az új intézkedések nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, még ez is megtörténhet – írja az Index.

Aki hétfőtől Belgrádban maszk nélkül megy be egy bevásárlóközpontba, avagy anélkül veszi igénybe a tömegközlekedési eszközöket, 5000-6000 dináros büntetést is kaphat. A köztársasági válságstáb egyik tagja, Predrag Kon szerint a járvány megjelenése óta most a legintenzívebb a terjedése. A kormány új intézkedései várhatóan két hét múlva hoznak eredményeket.

„Senki nem számított arra, hogy ismét berobban a járvány, olyan feltételezéseink voltak, hogy a vírus gyengül majd, ha megérkezik a melegebb időjárás. Ennek ellenére néhány hét alatt rendeződik a helyzet, amely nem súlyosabb, mint márciusban vagy áprilisban” – mondta Kon.

A baltimore-i John Hopkins Egyetem adatai alapján a szomszédos Szerbiában 15 195 fertőzöttet tartanak nyilván, valamint eddig 287 ember hunyt el a betegségben. A worldometers.info grafikonja szerint az aktív esetek száma június 6-a óta folyamatosan nő, akkor 226-ot tartottak nyilván, de ez a szám július 2-ra 1996-ra nőtt. A napi új esetek száma június 24-e után emelkedett ismét 100 fölé, majd július 2-ra 359 főre nőtt.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?