Belföld, Hírek

Zsolt, István és Pál érdemi munkahely és legális jövedelem nélkül élt luxus körülmények között

A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást P. Zsolt 50 éves budapesti lakos és társai ellen. A férfi nagy mennyiségben szerzett be külföldről heroint, amit a 45 éves K. István segítségével domonyvölgyi nyaralójában tárolt, majd felütés után – lényegesen nagyobb mennyiségben és haszonnal – továbbértékesített. Egyik vásárlója a 49 éves P. Pál volt, aki a megvett drogot szintén továbbadta.

 

 

 




 

A rendőrök megállapították, hogy egyik férfinak sincs érdemi munkahelye, illetve legális jövedelme, miközben valamennyien luxus körülmények között éltek.

A nyomozók megtudták, hogy nagyobb mennyiségű heroin érkezett P. Zsolthoz, ezért léptek: a férfit az M3-as autópályán állították meg, és bár el akart futni a rendőrök elől, végül elfogták. A gyanú szerint Budapestre tartott átadni a kábítószert az egyik vevőjének, alsónadrágjában kiporciózott heroin volt. Budapesten elfogták azt a P. Pált is, akihez vitte a kábítószert. Ezzel párhuzamosan a TEK elfogta K. Istvánt is a vidéki nyaralójában.

A rendőrök a három férfihoz köthető ingatlanokat átkutatták:

  • a domonyvölgyi nyaralóban 131 gramm heroingyanús anyagot, 73 gramm folyékony metadont, és csekély mennyiségű marihuánát találtak,
  • az udvaron talajradar segítségével közel 5 kilogramm kábítószergyanús anyagot – az előzmények ismeretében feltehetően heroint – találtak elásva,
  • lefoglaltak 2,5 millió forintot, valamint 4500 eurót, négy nagy értékű luxusautót, illetve zár alá vettek öt ingatlant és három bankszámlát.

A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

 

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?