Érdekes, Igaz történetek

Ez a nő 10 éven át rejtegette a tetőtérben a szeretőjét, aztán a titka napvilágot látott

Dolly és Otto sok éven át boldogan éltek együtt titokban, mígnem egy veszekedés aztán mindent megváltoztatott. Walburga „Dolly” Oesterreich egy harmincas évei elején járó háziasszony volt. Fred William Oesterreich (lásd: második kép) pedig az ő férje, aki egy vállalkozó volt, a Wisconsin államban található Milwaukeeben. 1913-ban a háziasszony varrógépe tönkrement, ezért Fred egy szerelőt küldött a házukba, aki nem más volt, mint az akkor 20 éves Otto Sanhuber. (lásd: harmadik kép)

 

 

 

Amikor Otto megérkezett a házaspár házához, Dolly lenge öltözetben nyitott neki ajtót. Szó szót követett, míg végül Otto a háziasszony szeretője nem lett. Hol a házaspár házában találkoztak, amikor a férj dolgozott, hol szállodákban.

Egy idő után azonban a szomszédok gyanakodni kezdtek, és kérdőre vonták a nőt, hogy ki ez a titokzatos férfi, de Dolly gyorsan elintézte őket annyival, hogy az öccse.

A további kellemetlenségek elkerülése érdekében a nő furcsa tervvel állt elő: azt javasolta Otto-nak, hogy költözzön a ház tetőterébe, természetesen úgy, hogy a gyanútlan férj erről mit sem tudott.

Otto ezért felmondott a gyárban, ahol dolgozott, majd beköltözött az Oesterreich családi ház tetőterébe. Soha nem jött ki onnan, szabadidejében pedig irodalmi műveket írt annak reményében, hogy egy nap majd megjelenteti őket valahol.

Öt évvel később úgy alakult, hogy a háziasszony és a férje Los Angeles-be költözik, de Dolly erre is talált megoldást: tetőtérrel felszerelt házat választott, hogy a szeretőjük is velük költözhessen. Szóval a nő, a férj és a szerető további 4 évig együtt éltek.

1922-ben azonban Dollynak és Frednek volt egy nagy veszekedése, amit Otto is hallott. A tetőtérben lakó szerető végül tettlegességre vetemedett, és két pisztollyal a kezében berobbant a szobába, ahol agyonlőtte Fredet. Dolly a kiérkező rendőröknek azt mondta, hogy egy betörő volt a tettes. A hatóságok nehezen akarták elhinni a nő történetét, de mivel nem volt más bizonyíték, nem tehettek semmit.

A nő ezután egy másik házba költözött, ahová magával vitte Otto-t is. Noha ekkor már nem volt férje, Otto továbbra is a padláson élt.

A nő közben egy másik szeretője is lett, az ügyvédként dolgozó Herman Shapiro, aki nagyon elfoglalt ember volt, ezért a nő egy harmadikat is szerzett magának, akivel megpróbálta eltüntetni a gyilkosság során használt fegyvereket. A harmadik férfit Roy Klumba-nak hívták, a nő neki adta oda a fegyvereket, hogy ássa el valahol a kertjében.

A férfi teljesítette is a nő kérését: az udvarán ásta el a gyilkos fegyvereket. Teltek-múltak a hónapok, míg végül Roy és Dolly szétmentek, ezért a férfi úgy döntött, hogy elmondja a rendőröknek, hogy a nő szeretőjének fegyverével ölték meg a férjét.

 

 

 

 

 

Ez azonban semmin sem változtatott, mert a fegyverek ellenére a rendőrök nem tudták bizonyítani, hogy azok valóban a nő szeretőjének, Ottónak a fegyverei voltak. A történet hét évvel később zárult le aztán véglegesen, amikor az ügyvéd Shapiro és Dolly is szétmentek, az ügyvéd pedig fejébe vette, hogy mindent kitálal a rendőröknek.

Nagyon képben volt a nő és szeretője múltját illetően, egy alkalommal még személyesen is találkozott Ottóval, aki elmesélte neki, hogyan teltek az elmúlt évek. Ottót aztán elévülés miatt felmentették, és bár Dolly-t is megvádolták, végül őt is szabadon engedték, így végül senkit sem tartóztattak le a történelem talán legbizarrabb házasságszegéséért.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?