Életmód, Érdekes

17 vásárlás, ami bizonyítja, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a boltban látunk

A marketing kis túlzással a szélhámosság tudománya, ahol minél kevesebb ráfordítással a lehető legtöbb pénzt igyekeznek kivenni a zsebünkből. Ehhez olykor olyan pofátlan módszereket alkalmaznak, hogy az ember alig akar hinni a szemének, és jobb híján azonnal képet készít a történtekről, hogy azokat az internetre feltöltve megóvhasson másokat az átveréstől. Az alábbi emberek is ezt tették – a képeiket elnézve pedig biztos vagyok benne, hogy mindannyian találkoztunk már hasonlókkal.

 

 

 

1 Ebben a jégdarabban legbelül valahol ott van a garnélarák, amit persze súlyra mérnek ebben a boltban.

2 Ez a Spongyabobos jégkrém lenne ezer forint?!

3 A csokoládé jóval kiábrándítóbb, mint azt a csomagolása sejteti.


4 Ez a fél kiló fagyasztott gomba inkább jég, mintsem gomba.

5 Majdnem olyan, mint a csomagoláson.

6 ,,Bal oldalon egy „virslivel töltött péksütemény”, amilyennek az iskolám mellett lévő kisboltban gondolják és jobb oldalon ugyanaz, amilyennek az iskolám büféjében gondolják, dupla áron.”



7 Trükkös marketing.

8 ,,Szükségem lett volna egy ehető szemre a halloweeni jelmezemhez…”

9 Szomorú burrito.

10 ,,Rendeltem egy pulóvert az oversize-hatás kedvéért…”

11 Egy sütemény, tele szomorúsággal.

12 Csokoládékosár, ‘meglepetéssel’.

13 ,,Bár direkt kis serpenyőt akartunk, azt gondoltuk, hogy ettől azért nagyobb lesz.”

14 Nem egészen annyi drazsé jutott a kekszekre, mint azt a csomagolás sejtette.

 

 

 

 

 

15 A nagylelkűség látszata.

16 Csak egy pizza, aminél pofátlan módon igyekeztek spórolni a feltéttel.

17 Fagyasztott hal: amilyen volt és amilyen lett a kiolvasztás után.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?