Celeb / Híresség

Gáspár Evelin szakmát vált: ki nem találod, mibe vágta a fejszéjét

Gáspár Evelin teljesen új vizekre evezett munkafronton.

 

 

 

 




 

Gáspár Evelin igazán sokoldalú. 25 éves korára nemcsak több nyelven beszél – franciából és angolból is rendelkezik nyelvvizsgával -, de diplomás közgazdász is, illetve influenszernek sem utolsó, az Instagram-oldalát közel 150 ezren követik. Magára is sokszor hivatkozott úgy az utóbbi időben, hogy celebéletet folytat, ám most megelégelte a véleményvezérkedést, ugyanis egy teljesen új szakmát kezdett el elsajátítani.

Éles váltással a gasztronómia vizeire evezett, és elhatározta, hogy kitanulja a cukrászmesterséget. Jobb tanárt nem is választhatott volna magának, hiszen a főzőtudományáról híres édesanyja, Gáspár Bea készítette fel az első féléves vizsgára, amelyet sikeresen le is tett.

Gáspár Evelin cukrásznak tanul

Mokka interjújában mondta el, mibe vágta a fejszéjét. Azt is elmesélte, a Gáspár családban a mindennapok részét képezi, hogy valamilyen ínycsiklandó fogás kerüljön az asztalra, így kis kora óta kuktáskodik anyja mellett. A koronavírus-járvány alatt nem tétlenkedett, elhatározta, hasznosítja az eddig megszerzett tapasztalatait a konyhában, szabadidejét a tanulásnak szentelte, és teljesen kiművelődött az új szenvedélyéből.

 

 

 

 

 

Az is köztudott róla, hogy rengeteget fogyott, és a mai napig nagyon figyel arra, hogy miket visz be a szervezetébe. Új szakmájában is az egészséges vonalat fogja követni, minden álma, hogy cukrászdát nyisson, ahol kizárólag cukormentes és kalóriaszegény édességeket szeretne kínálni.

Követőinek olykor Instagram-sztorijaiban meg is mutatja a cukrásztehetségét, készített már különleges kávét light sűrített tejjel, de azt is láthatták már, milyen a fehérjedús palacsinta Gáspár Evelin módra.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?