Celeb / Híresség

Kis Grófo: „Meg kell maradni embernek”

Az elmúlt tíz évben Kis Grófo a magyar zenevilág megkerülhetetlen ikonjává változott. Az interneten milliók hallgatják slágereit, a koncertjein pedig rajongók sokasága várja minden alkalommal. Ahhoz képest azonban, hogy a tehetséges zenész szemtelenül fiatalon futott be, egyáltalán nem szállt el magától. Elmondása szerint ebben édesapja, felesége és Isten segítették őt.

 

 

 

2012-ben az éppen csak felnőtté vált Kis Grófo berobbant a köztudatba, miután milliók hallgatták meg Jollyval közös számát a No Roxa Áj című örökzöld slágert. Ugyanebben az évben azonban nem csak a hírnévvel kellett megismerkednie, hanem az apasággal is, hiszen első gyermeke Lacika is ebben az évben született. A hirtelen jött hírnév sajnos sokszor szólította el Kis Grófot a családtól:

„A családom többet hallott a rádióban meg a tévében, mint otthon. Aztán a feleségem felhívta a figyelmemet, hogy nem minden a munka, és én egyből visszavettem a tempóból, mert beláttam, hogy igaza van, hiszen hiába ismer, szeret egy ország, ha a számomra legfontosabbakkal nem tudom megosztani az örömömet” – mesélte el a zenész a Story Magazinnak.

A hirtelen sikerek következtében édesapja is a földön tartotta a Kis Grófot. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, lassan két évvel ezelőtt Grófoék elvesztették a családfőt. Az édesapa azonban még életében rengeteg bölcs tanáccsal látta el a showbizniszben elhelyezkedő fiát.

„Egyszer rámszólt, hogy ne vegyek magamnak olyan sok drága ruhát, mert a túlzott költekezésnek nem lesz jó vége” – mesélte Kis Grófo, aki hozzátette: a drága ruhák vásárlása miatt azért soha nem érezte feljogosítva magát arra, hogy az emberekkel lekezelő legyen, vagy nagyképű.

Sosem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz

Egyáltalán nem számítottam arra, hogy így be fogok futni. Nem terveztem tudatosan a karrieremet, pedig sokan mindent feltesznek egy lapra a sikerért. Én nem ábrándoztam nagyszínpadról, teltházas koncertekről, csupán édesapám révén belecsöppentem a zenei világba és sodródtam az árral” – mesélte az irigylésre méltó és még most is felívelő pályán lévő énekes, aki mindennek ellenére ember tudott maradni:

„A mai napig nem fogtam fel, hogy milyen nagy dolog, amit eddig elértem. Isten fogja a kezemet és nem engedi, hogy elszálljak, meg kell maradni embernek, mert alázat nélkül siker nincs” – hangzottak el Kis Grófo bölcs szavai, aki egyébként nemrég fogadta be Jézust a szívébe Németh Sándor gyülekezetében.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?