Életmód, Érdekes

19 érdekes tény, ami után Te is másképp látod majd a világot

Sosem késő tanulni valami újat, ha pedig mindenképpen némi új információra szomjazik az agyunk, a legjobb ha minőségi, valóban érdekes anyaggal töltjük fel, aminek még hasznát vehetjük majd a jövőben. Ehhez próbál most meg segítséget nyújtani az alábbi 19 érdekesség, melyek olykor egészen új nézőpontba képesek helyezni a világ dolgait.

 

 

 

1 Befogott orral nem tudunk ,,hümmögni”. Hmmm…🤔

2 Amikor az utolsó mamut kihalt, a Gízai nagy piramis már ~1000 éve állt.

3 Valójában így terem az ananász. Gondoltad volna?


4 A Plútó teljes felszínét el tudnánk helyezni Oroszország területén.

5 És ha már itt tartunk: 1930-as felfedezése óta, a Plútónak még egyszer sem sikerült megkerülnie a napot. Valamikor 2178 környékén ér majd körbe először, dokumentáltan.

6 Így néz ki egy gyermek koponyája, amikor még nem hullottak ki a tejfogai.

7 A ,,dupla-Snickers” valójában csak 1,5 csokit tesz ki.



8 A fülpiszkáló használata orvosilag nem ajánlott.

9 Úgy gondoltad, hogy az egyiptomi piramisok a sivatag közepén, mindentől távol állnak? Valójában Gíza város közvetlen szomszédságában találhatók.

10 A rozsdás rákolló valójában nem egy kincsesláda, hanem egy ,,rákcsapda”, amit előszeretettel használnak a rákászok.

11 Elijah Wood és Daniel Radcliffe majdnem tökéletes hasonmásai egymásnak.

12 Amikor a Csillagok háborúja IV. részét bemutatták Amerikában, Franciaországban még embereket végeztek ki guillotine segítségével.

13 Kleopátra időben közelebb élt az iPhone-ok megjelenéséhez, mint a Gízai nagy piramis befejezéséhez.

14 Micimackó valójában lány.

15 A Vissza a jövőbe 2. című filmben Michael J. Fox nem csak Marty McFly-t játszotta, de ő volt a saját maga fia és lánya is.

16 Barbie-baba teljes neve valójában ,,Barbara Millicent Roberts”.

 

 

 

 

 

17 Az ,,ABC” elrendezése valójában teljesen véletlenszerűen történt.

18 Ha beledugod az ujjadat a füledbe és elkezded erőteljesen ,,piszkálni”, olyan hangot fogsz hallani, mint a Pac-man játékban.

19 Végezetül egy kis érdekesség:

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?