Belföld, Hírek

Futva akarta lerázni az MSZP-s Gurmai Zita a HírTV stábját, végül egy italboltba menekült

Nem akart nyilatkozni, ezért inkább megpróbált elfutni a tévések elől. Már paródiavideók is készültek róla.

 

 

 

 

 




Érdekes jelenet játszódott le, amikor a Hír TV riportere megpróbálta meginterjúvolni Gurmai Zitát. A tévés az utcán próbált feltenni kérdéseket az MSZP politikusának a Kúria ítéletéről, amiről a gyöngyöspatai szegregációs perben döntöttek kedden.

Gurmai azonban nem akart válaszolni, sőt annyira elzárkózott a szereplés elől, hogy elkezdett futni a Hír TV stábja elől.

A riporter és az operatőr jó darabig kitartóan követte a politikust, aki aztán feladva a menekülést bement egy italboltba, ahová már nem követték a tévések.

„A Hír TV hazugsággyárát kerülöm, azt hazudnak, amit akarnak. Ehhez én nem kellek. Ezért sem álló helyzetben, sem mozgásban nem válaszolok a kérdéseikre” – mondta Gurmai Zita az Indexnek a történtekről.

A gyöngyöspatai ítélettel kapcsolatban a lap kérdésére azt mondta:

„A bíróság a jelenleg is hatályos törvények szerint döntött – ezeket a törvényeket pedig már 10. éve a Fidesz hozza a Parlamentben.”

A politikus szerint a kormánynak nemcsak a megítélt összeget kell kifizetnie, de arról is kell gondoskodnia, hogy ilyen többet ne is fordulhasson elő.

A Hír TV Informátor című műsorának Facebook-oldalán „Gurmai Zita nagy futása” címmel látható a videó.

 

 

 

 

https://www.facebook.com/hirtvinformator/videos/1152667671751671/

Nem kellett sokat várni arra sem, hogy mémmé váljon a jelenet. 

https://www.facebook.com/hirtvinformator/videos/567833204142523/

https://www.facebook.com/hirtvinformator/videos/242681607146924/

 

 




 

 

https://www.facebook.com/hirtvinformator/videos/262410838284871/

https://www.facebook.com/hirtvinformator/videos/177884613517986/

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?