Belföld, Hírek

Két újabb országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok – Itt az eddigi lista

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hét végétől karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelőtt.

 

 

 

 


A Brüsszelben tartózkodó Szijjártó Péter elmondta, az Európai Unió külgazdasági, külkereskedelmi minisztereinek ülésére érkezett, de közben zajlanak a kétoldalú tárgyalások arról, hogy „elismerjük egymás igazolványait más országokkal és ez alapján lehetővé tegyük a szabad utazást”.

A miniszter bejelentette, lezárták a tárgyalást Mongóliával és Georgiával.

„Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és georgiai állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak” – mondta.

 

Szijjártó Péter hozzátette: folynak az egyeztetések a többi európai országgal is. Megjegyezte: Európában Magyarország áll a legjobban az átoltottság tekintetében, „mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé”.

Jelezte, amint az európai országokkal zajló tárgyalások lezárulnak, bejelentik a megállapodásokat. Az uniós tagállamok közül eddig Csehországgal állapodtak meg.

Eddig 10 országokkal kötöttek kölcsönös megállapodást:

  1. Csehország
  2. Bahreinnel
  3. Észak-Macedónia
  4. Horvátország
  5. Montenegró
  6. Szerbia
  7. Szlovénia
  8. Törökország
  9. Mongólia
  10. Georgia

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?