Érdekes

Durva előtte-utána képeken mutatta meg egy koronavírusból gyógyult férfi, mennyit fogyott a betegség alatt

A 40 éves amerikai ápoló hat hétig volt lélegeztetőgépen, és több mint két hónapba telt, mire teljesen felépült a betegségből. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne a képeken.

 

 

Durván lefogyott egy amerikai ápoló, aki átesett a koronavírus-fertőzésen. Mike Schultz az Instagram-oldalán – ahol A szakállas ápoló néven van jelen, és több mnt 27 ezren követik – mutatta meg, hogyan változtatta meg a betegség a testét.

A 40 éves férfi egy San Francisco-i egészségügyi központban dolgozik ápolóként, szabadidejében azonban sokat jár edzőterembe, láthatóan szereti a testépítést. Az Instagramjára számos olyan képet töltött fel, amin látszik, milyen sok izmot szedett fel magára.

Ebből az izomtömegből azonban rengeteget vesztett, miután elkapta a koronavírust.

Márciusban meglátogatta a barátját Bostonban, akkor betegedett meg. Mindketten rosszul érezték magukat, de Mike-nál súlyosabb volt a helyzet, mert már levegőt is alig tudott venni.

A kórházban kiderült, hogy koronavírus-fertőzött és tüdőgyulladást kapott. Mivel rohamosan romlott az állapota, szinte azonnal az intenzívre került és lélegeztetőgépre kapcsolták. Hat hétig feküdt így, de szerencsére jobban lett, így levehették a lélegeztetőgépről. Ezután viszont még jó ideig kórházban kellett maradnia, amíg teljesen fel nem épült. Összesen 57 napot töltött kórházban és több két hónapig nem láthatta a szeretteit.

 

 

Nemrég végre kiengedték, azonban az elmúlt hetek során annyira megváltozott a teste, hogy szinte nem is hasonlít régi önmagára. Mike előtte-utána képeken mutatta meg, mennyit fogyott a koronavírus-fertőzés miatt, amíg lélegeztetőgépen volt.

A két képen jól látható, mennyit fogyott a 40 éves férfi a betegsége alatt:

Mike egyébként teljesen egészséges, sőt kitűnő fizikai állapotban van a sok testedzésnek köszönhetően, és semmilyen krónikus betegsége nincs. Mégis nagyon ledöntötte a lábáról a betegség, két hónapba telt, mire teljesen felépült belőle.

„Ez a betegség nem vicc, emberek. Ha azt hiszed, túl fiatal vagy ahhoz, hogy elkapd, gondold át még egyszer”

– üzente a férfi.

Szerettei még a betegsége alatt gyűjtést indítottak Mike részére a kórházi költségekre és a hazautazásra a GoFundMe oldalon, ahol majdnem 20 ezer dollárt (mintegy 6,5 millió forint) adományoztak neki.

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?