Celeb / Híresség

Teljesen kiakadt Jolly: miért bántanak engem és a zenészeket?

A mulatós egyik hazai koronázatlan királya a közösségi oldlán fakadt ki.

 

 

 

 




 

Néhány napja írtuk csak meg Jollyról, hogy hogyan hat rá a koronavírus miatt kialakult helyzet: a zenésznek gyakorlatilag nincsenek fellépései, a feje tetejére állt az élete, sőt, már aludni sem tud felborult életritmusa miatt. Most azonban kifakadt: hosszú bejegyzésben emelte fel hangját a sok kritizáló ellen, akik cseppet sem értik meg a zenészek mostani helyzetét.

„Egyszerűen nem tudom megérteni, miért gyűlölködnek az emberek ennyire, honnan ez a temérdek rosszindulat? Miért??? Szerintem ez a nem mindennapi helyzet mindenkit érint minden értelemben, senkinek sem jó, ami most van, vannak dolgozók, akik most sokkal többet dolgoznak, főképp az egészségügyi dolgozók, akik előtt amúgy tisztelgek is” – kezdte sorait, majd azzal folytatta, hogy a beszólogatók nem is tudják, mennyi munka és milyen sok pénz van egy-egy produkció mögött.

„Nem hinném hogy szégyellnem kellene magamat azért, mert nem fizikai munkából élek jelenleg. Amúgy csak halkan megsúgnám azoknak, akik dolgozni küldtek, mert mertem nyilatkozni több újságnak, illetve tv-nek is a jelenlegi helyzetemről, életemről, hogy milyen most, fellépések nélkül. Én már 14 évesen az édesapám mellett dolgoztam építkezéseken, építőipari segédmunkás feladatokat láttam el a nyári szünetekben, ha valaki, én tudom, mi az a kemény fizikai munka! Mertem nagyot álmodni, és harcoltam azért, amiben hittem, elsősorban magamban és a tehetségemben!” – írta.

 

 

 

 

Kedves ismerőseim barátaim!Ez a poszt igazából nem nektek szól hanem azoknak az embereknek akik mostanság a zenészeket,…

Közzétette: Zoltán Tarcsi – 2020. május 7., csütörtök

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?