Celeb / Híresség

Megható: Szilágyi István özvegye örömmel fogadta Galambos Lajos adományát – Ágyat és hűtőt is kapott a zenésztől

Budapest – A mulatós zenész ágyneműt és tartós élelmiszert is hozott Jolika néninek.

 

 

 

 




– Nem bírtam tétlenül nézni, hogy a magára maradt özvegynek abban az ágyban kell hálnia, amelyben a férje erőszakos halálát lelte – fogalmazott Galambos Lajos (59), aki vadonatúj ágyat és hűtőgépet, de ágyneműt és tartós élelmiszert is hozott a 17. kerületi házba.

Ahogy azt korábban megírtuk, Szilágyi István (†82) nyugalmazott színművészt vasárnap reggel verték halálra a felújításra szoruló ingatlan nagyszobájában, a gyilkosság elkövetésével a fiúkat, Szilágyi Pétert (49) gyanúsítják, aki beismerte a bűncselekményt.

– Köszönöm szépen. Tudok örülni ennek a segítségnek – rebegte Humenyánszky Jolán (78), amikor Lajcsi megérkezett. A mulatós zenész saját kezűleg vitte be az ágyat, de segítőről is gondoskodott. Galambos legutóbb az év elején járt ott, akkor tűzifát és élelmiszert vitt a szerény körülmények közt élő házaspárnak, miután megtudta, hogy már nem tudnak mivel fűteni.

 

 

 

 

GALÉRIA:

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?